A nagy kalandnak azonban most nemcsak a Grouvehouse, vagyis Judy és Kárpáti Zsolt vágott neki, hanem velük tartott az énekesnő édesanyja, Jutka, kislánya, Maja, párja, Krisztián, és Zsolti egyik jóbarátja is. A kis csapat összesen tizenkét napot töltött Amerikában, élményeikről pedig elsőként a Storynak mesélnek.
Kevin nyomában
„Szerintem kétféle ember van: aki imádja, és aki utálja Amerikát. Na, mi az első táborhoz tartozunk. Régóta terveztük már ezt az utat, és azt kell mondjam, nagyon jól sikerült. Engem lenyűgöznek az ottani épületek, de még a szeméttel szórt utcák is. Van valami megmagyarázhatatlan rezgése az USA-nak, ami nekem nagyon bejön” – kezdi Zsolti, aki beszélgetésünkkor még teljesen az élmények hatása alatt van. Azt mondja, New York utcáin sétálva olyan volt, mintha a mozifilmek elevenedtek volna meg előtte. „Ilyen volt a Central Park is – veszi át a szót Judy, akinek a kislánya kedvéért a Plaza Hotelbe is betértek, és a játékboltot is megtalálták, ahol egykor a Reszkessetek, betörők! legendás jelenetei forogtak. – Valójában ez nem csak Majának, nekünk is óriási élmény volt. Kamasz voltam még, amikor Kevin elveszett New Yorkban” – nevet fel az énekesnő.
Magyar–amerikai rajongók
Persze a városnézés mellett egy kis zenélés sem maradhatott ki a vakációból, a kint élő magyarok közössége ugyanis jól tudta, hogy érkezik és jó pár napig marad is a Groovehouse. „New Yorkban és Clevelandben is volt egy-egy pár száz fős közönségtalálkozónk. Voltak olyan nézők, akik egykor még ránk tomboltak itthon, és később költöztek ki, és olyanok is, akik mindig kint éltek, de követték a magyar zenét. De ami a legmeghatóbb volt számunkra, hogy voltak olyan gyerekek, akik annak ellenére, hogy Amerikában születettek, gyönyörűen beszélték a magyar nyelvet, és a szüleik révén tudták és énekelték velünk azt az egy-két dalt, ami felcsendült a találkozókon” – meséli Zsolti. A New York-i és clevelandi élmények után pedig úgy volt, hogy a kis csapat lassan hazafelé veszi az irányt.
Szürreális volt
Az utolsó napot töltötték Manhattanben, amikor Judyék kitalálták, még ruccanjanak le potom 1200 mérföldre onnan, Miamiba. „Mondják ezt nekem, aki némi túlzással, de mindig, mindent percre pontosan, előre megtervez” – nevet fel Zsolti, akinek persze tetszett az ötlet, így Judyékkal együtt őrült kapkodásba és szervezkedésbe kezdett. A repülőtérre érve viszont feladta, hogy valaha is Miamiba jussanak. „Hatalmas sor állt előttünk, esélytelen volt, hogy elérjük a gépet. De kis gondolkodás után kitaláltuk, hogy eljátsszuk, mintha a sor elején már várnának minket a ’többiek’. Minimum ezer fő mellett haladtunk el hatan. Nagymamával, gyerekkel, szürreális volt… Biztos voltam benne, hogy mindjárt elkapnak minket a biztonságiak!” „De nem volt semmi, és a gépet is elértük – veszi át a szót ismét Judy, nagyokat nevetve. – Mi ilyen spontának vagyunk, de kár lett volna kihagyni. Hófehér homokos óceánpart, pálmafák, napsütés… Jól le is égtünk egy perc alatt. Óriási élmény volt. És az, hogy jött velünk az anyukám, Maja és a párom is, és ezt velük és persze Zsoltival együtt élhettem át, még felejthetetlenebbé tette az egész kalandot. Krisztián születésnapját is megünnepeltük odakint. Októberben pedig megyünk vissza!”
Kiemelt képek: Archív, Nagy Zoltán/fotocentral.hu
