Hazai sztár

Malek Miklóst és feleségét egy dubaji tévébemondó adta össze

A zenei producerre, az X-Faktor egykori mentorára az Egyesült Arab Emirátusokban talált rá a boldogság. Menyasszonyát, Monyt egy év jegyesség után páratlanul szép körülmények közt, több mint száz vendég jelenlétében vette el. A szertartáson természetesen a Malek család is jelen volt.

Az X-Faktor egykori mentora, ifj. Malek Miklós és szerelme, Mony nemrég Dubajban összeházasodtak. Már a lánykérés nem volt mindennapi – a Dubaj jelképének számító felhőkarcoló, a Burdzs Kalifa tövében történt a megható pillanat –, de az esküvő sem éppen a megszokott keretek között zajlott. Miklós nem az a szereplős fajta, aki sóvárogna a rivaldafény iránt, hiszen már kétéves korában közönség előtt lépett fel a szülei, Malek Miklós és Toldy Mária, illetve a nővére, Malek Andrea társaságában. Felesége azonban a nagy családja és kiterjed baráti társasága miatt is szerette volna, hogyha élete egyik legfontosabb napján senkit sem kell lehúznia a vendéglistáról. Így alakult, hogy több mint százfős lett a násznép, amelynek tagjai a világ legkülönbözőbb részeiről érkeztek az eseményre. Voltak, akik Indiából, de voltak, akik az Egyesült Államokból, Kanadából vagy Svájcból repültek oda, hogy tanúi legyenek a két szerelmes egybekelésének.

Egy ilyen esküvőt nem volt könnyű megszervezni, már hónapokkal korábban kiküldték a meghívókat, hogy mindenkinek legyen ideje megoldani, hogy Dubajban töltsön néhány napot. Mint kiderül, az ara sok-sok ruhát felpróbált, mielőtt megtalálta azt, amelyiket majd a szertartáson viseli. Az arab országban a kánikula és a nagy távolságok miatt gyakori a házhoz szállítás, legyen szó ételekről vagy ruhákról. Így történhetett, hogy Miklós egyszer csak azt vette észre, hogy csak gyűlnek a dobozok a lakásban, és egyre csak jönnek-jönnek az újabb menyasszonyi ruhák, amelyek aztán sorra vissza is lettek küldve. „De megérte a sok válogatás, gyönyörű menyasszonyom volt!” – nyilatkozta Malek Miklós a Bestnek.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Best Magazin (@best_sztarmagazin_) által megosztott bejegyzés

De nemcsak a ruha vagy a helyszín volt különleges, hanem az is, aki összeadta a párt: Layne­ Redman, a Dubai TV bemondója, Miklós barátja, aki fantasztikus hangulatot teremtett a ceremónián. A bevonuló zenét nagyzenekari kísérettel természetesen Miklós szerezte, nem bízva semmit a véletlenre. A svédasztalos menüt is úgy állította össze az indiai séf, hogy jöjjön a világ bármely tájáról a vendég, biztosan megtalálja a számára ízletes fogásokat és italokat.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!