Nem kérnek a sztáréletből a Schobert gyerekek – Elárulták, mivel foglalkoznának a jövőben
Pedig Lara és Norbika már szerepeltek különböző műsorokban.
Pedig Lara és Norbika már szerepeltek különböző műsorokban.
Kisfia különleges nevet kapott.
Akárcsak Bridget Jones, neki is sokat kellett várnia, hogy megtalálja az igazit. A szerelemmel azonban gyerekek is jöttek. Nem is egy!
A sztárpárnak májusban született meg első közös gyermeke.
A színésznő és férje három gyermeket nevelnek.
A humorista a magánéletben is vicces feladatok elé állítja a családját.
Elza profikat meghazudtoló módon adott interjút élő adásban.
Kétéves kislányuknak ez volt az első hosszabb külföldi útja.
A házaspár kizárólag a Storynak mesélt kisfiuk világra jöveteléről, egy gyors döntésről a szüléssel kapcsolatban, az első napokról, és arról, hogy egyelőre miért csak egyikük pelenkázik.
Ma lett 49 éves az ország Bea asszonya, aki ennek apropóján elmondta, nem a nagymama szerepre vágyik, sokkal inkább mást vár két lányától.