Napi friss

Verebes István csalódott Kern Andrásban: „Ez nekem nem tetszett”

Verebes István nagyot csalódott régi kedves kollégáiban, barátaiban Fotocentral / Vörös Szilárd
Verebes István nagyot csalódott régi kedves kollégáiban, barátaiban

Verebes István örömmel készült egy színész kollégákkal közös találkozásra, ám az este egészen másként alakult, mint remélte. A történetet azóta sem felejtette el...

Verebes István sosem vágyott arra, hogy állandóan emberek vegyék körül. A nagy társaságok helyett néhány közeli barátot választ, a tömeget pedig kifejezetten kerüli. A Klubrádió Vágjunk a közepébe! című műsorában Bolgár Györgynek arról beszélt, hogy miközben a munkája során rengeteg helyen megfordult, a magánéletben egyáltalán nem az a folyton nyüzsgő ember, akinek sokan gondolhatják.

Szeretem a jó társaságot, de az hat embernél nem több

– árulta el a műsor házigazdájának. A tartalmas beszélgetésekre azonban mindig is szüksége volt. Ezért is fájlalja, hogy szerinte eltűntek azok a helyek és alkalmak, ahol a színészek, művészemberek az előadások után még együtt tölthettek egy kis időt.

Másra számított Kern András mellett

Verebes úgy emlékszik, a hetvenes-nyolcvanas években még természetes volt, hogy a kollégák valahol összegyűltek. A színház társalgójában, büféjében, esetleg a legendás Fészek Klubban – tesszük hozzá mi. Beszélgettek, kíváncsiak voltak egymásra, és az este nem feltétlenül ért véget a függöny legördülésével. Ma viszont azt látja, az előadás után mindenki siet haza.

A színészek ma nem találkoznak sehol

– fogalmazott az interjúban. Ennek kapcsán idézett fel egy olyan történetet, amelyben Kern Andrásnak is szerepe volt. Verebes egy előadás után ment el a kollégájához, aki azt mondta neki, hogy Balázs Péterrel és Lukács Sándorral találkoznak. A hírnek megörült, hiszen mindhármójukat nagyon szerette, és jólesett volna számára együtt lenni velük.

Csakhogy a találkozás végül nem úgy sült el, ahogy remélte: megálltak egy ponton, majd Kern András, Balázs Péter és Lukács Sándor kiszálltak az autókból, videókazettákat cseréltek, aztán mindenki visszaült, és hazament.

Ez nekem nem tetszett, ez nem találkozás

– mondta Verebes. Számára kevés volt ez a rövid együttlét, és a történetet most is annak példájaként hozta fel, mennyire hiányolja a régi beszélgetéseket, amelyekben nem pusztán néhány percre keresztezték egymást a kollégák útjai.

Verebes István és Kern András 16 esztendeje egy sajtótájékoztatón Fotocentral / Vörös Szilárd
Verebes István és Kern András 16 esztendeje egy sajtótájékoztatón

„Ha be kell jönnöm Pestre, megőrülök”

Verebes harminc éve Zalában él, és a vidékre költözést élete legjobb döntésének tartja. Amikor annak idején a családjával a jövőjüket tervezték, Budapestet és még a főváros környékét is kizárta a lehetőségek közül. Felesége zalaegerszegi kötődése és a családi körülmények végül egyértelművé tették, merre induljanak. A főváros nyüzsgése azóta sem hiányzik neki.

Ha be kell jönnöm Pestre, megőrülök

– vallotta be. A nyugalom azonban önmagában nem pótolta az emberi kapcsolatokat. Egy idő után a feleségével azt vették észre, hogy túlságosan ritkán találkoznak másokkal. A szomszédaikat ugyan nagyon megszerették, de rajtuk kívül nemigen alakult ki körülöttük társaság.

Ülünk otthon, és már évek teltek el

– idézte fel ezt az időszakot. Végül közösen elhatározták, hogy tesznek valamit.

Könyvekkel kezdődött, barátság lett belőle

„Azt mondtuk, hogy csináljunk egy könyvklubot” – árulta el a népszerű színész-rendező. Az elképzelés egyszerű volt: közösen elolvasnak könyveket, aztán összejönnek, és megbeszélik őket. A kezdeményezésből azonban idővel sokkal több lett, mint olvasmányok köré szervezett program.

„Ez most már évek óta megy, már rég nem a könyvek az érdekesek” – árulta el.

A társaság tagjai meglehetősen különböző területekről érkeztek. Van közöttük muzeológus, újságíró, tanítónő, Verebes fodrásza, valamint Daróczi Péter egykori válogatott röplabdázó, műfordító és a felesége is. Havonta legalább egyszer biztosan összegyűlnek. Könyveket továbbra is ajánlanak egymásnak, de már az a legfontosabb, hogy találkozzanak.

Erre van szükségem, erre a humanitásra, ezekre a kapcsolatokra. Semmi más nem maradt meg a hatvanéves pályámból

– hangzott el az őszinte vallomás.

Megsértődik, ha elmarad a jelentkezés

Verebes számára ma már a régi munkákból is elsősorban az emberek fontosak. Voltak sikeres és közepes előadásai, dolgozott sokfelé, de mindenütt akadt néhány kolléga, akihez közel került. Ezeknek a kapcsolatoknak a sorsát azóta is a szívén viseli.

Azt sem titkolta: ha valaki nem tartja vele a kapcsolatot, azon bizony meg tud sértődni.

„Ez maradt, és a múlt maradt” – fogalmazott. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy boldogtalanul tekintene vissza az életére. Sőt az interjúban külön hangsúlyozta, hogy a negyedik házasságában a három gyerekével együtt végtelenül boldog embernek tartja magát. Úgy érzi, sokkal többet kapott az élettől, mint amennyit valaha remélt.

Egy olyan környezetben élek, ami nap mint nap öröm. Tehát nehogy azt hidd, hogy én egy keserű ember vagyok.