Kann Gyula néven született 1887. március 19-én egy budapesti zsidó családban. Kabos Gyula először 15 évesen mint statiszta lépett színpadra. Izgult, ezért elvétette a lépést, és a zenekari árokba esett. „A közönség felugrált, a zene abbamaradt, amikor nagy nehezen feltápászkodtam, az egész Népszínházban az emberek egymás hasát fogták a röhögéstől. Szóval mindjárt a pályakezdeten azt csináltam, ami később is megmaradt szerepkörömnek: tragikus figurát alakítottam. Komikus volt, mert nevettek az emberek – tragikus, mert úgy megütöttem magam, hogy utána két hétig nyomtam az ágyat.”
Elvesztette a vagyonát
Szabadkán lett belőle felnőtt színész, és Nagyváradon igazi sztár. 1913-ban nagy álma teljesült: Pesten mutathatta meg, mit tud. A főváros szinte valamennyi színházában játszott, 1926-ban pedig a Fővárosi Operettszínház tagja lett. Amikor 1929-ben a színház csődbe jutott, és pályázatot írtak ki a vezetésére, ő is jelentkezett, és befektetőkkel társulva megnyerte a tendert.
Akkoriban a fővárosi színházakat nem az állam finanszírozta, hanem magánkézben voltak. Az az abszurd elképzelése volt, hogy az Operettszínházból komoly művészszínházat farag: át is keresztelte Fővárosi Művész Színházra.
El lehet képzelni, mennyire díjazta ezt a közönség: vállalkozása hamarosan megbukott, és elvesztette a színházba fektetett magánvagyonát.
A hangosfilm megjelenésében látta a bukása fő okát, mert szerinte a közönséget elhódította a színháztól. Először hallani sem akart a hangosfilmről, aztán mégis sikerült rávenni, hogy eljátssza a Hyppolit, a lakáj című film főszerepét. 1938-ig negyvenöt magyar filmben szerepelt – többek között a Meseautóban, a Lila akácban, A kölcsönkért kastélyban, a Lovagias ügyben –, neve a siker biztosítéka volt a filmgyártók és a befektetők számára. Neki viszont üres maradt a zsebe. A művészszínházi bukás, a hitelezők kifizetése miatt hiába indult be gőzerővel a filmes karrierje, hiába dübörgött a színházi pályája, sosem tudott annyi pénzt keresni, hogy anyagilag valaha helyrejöjjön.
Új életet kezdett
Pályája csúcsán, 1938-ban, az első zsidótörvény után elveszítette az állását, nem szerepelhetett filmekben, nem léphetett színpadra. Ezeket a törvényeket azok írták és szavazták meg, akik korábban felszabadultan nevettek Kabos Gyula alakításain. 1939-ben családjával New Yorkba költözött. Bízott benne, hogy Amerikában is sikeres lesz, a magyar kolónia tagjai között mindenképpen. Bár első amerikai turnéja sikert aratott, a következő kettő már nem. Kétségbeesésében könyvet írt az életéről, hátha az hoz egy kis pénzt. 50 centért árulta, dedikálva 1 dollárért.
A filmvállalatok közül egyik sem alkalmazta. Utolsó évei keserűségben, szegénységben és mellőzöttségben teltek. Lassan úrrá lett rajta a depresszió, miközben napi három doboz cigarettát szívott, és öntötte magába a kávét, aminek teljesen a rabja lett – állítólag vizespohárnyit ivott, úgy hozzászokott a szervezete a koffeinhez. Végül kapott egy nyúlfarknyi szerepet a Broadway egyik kis színházában, ahol előadás közben kapta első szívrohamát. Az orvos szigorúan meghagyta, hogy ne lépjen fel többet. Nem bírta ki. A harmadik szívrohamhoz még egy tüdőgyulladás is társult. Élete utolsó két hetét már kórházban, oxigénsátorban töltötte.
Elvétett sírfelirat
1941. október 6-án halt meg, mindössze 54 évesen. A New Jersey állambeli Emerson városában temették el. Azon talán ő is mosolygott volna, hogy a síron a nevét elírták: Gyula Kobas. Így aztán sokáig azt sem lehetett tudni, hol nyugszik pontosan. Színészi zsenialitását csak a 1970-80-as években fedezték fel újra, amikor a televízió elkezdte elővenni a filmjeit – ennek köszönhető, hogy 1996-ban végül sikerült rálelni a sírjára. Hamvait végül hazahozták, és 1996. november 30-án – végakarata szerint – Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Nevét ezúttal jól vésték a kőlapra.
Kiemelt kép és fotók: Birton Szabolcs/fotocentral.hu; Archív
