Pogány Judit jellegzetes, szerinte kellemetlen hangja miatt határozta el, hogy felhagy a színészi hivatással. Úgy tervezte, tanyasi tanítónő lesz.
#karrier
Héder Barnáról az utóbbi időben tartozásai kapcsán olvashattunk. Neje, Ildikó azonban újabb sikert ünnepel: exkluzív üzlete már két városban várja a vásárlókat.
Sokakat meglephet, hogy mibe kezd Xantus Barbara, pedig nem ez az első éles váltás az életében. Nem volt szokványos a házassága, a válása sem, és művészi pályája is...
Gáspár Evelin meghatódva mesélt arról, mennyit változott, amióta a boksz megjelent az életében. Maga mögött hagyta az évek során felgyülemlett nehézségeket, és most már...
Szulák Andrea nevét az 1992-es Táncdalfesztivál idején ismerte meg az ország. A dalt, amivel híressé vált, ki akarták zárni a versenyből. Az előadóművész szerint összehangolt...
Hogyan kell zárni stílszerűen a nyarat? Az örökké vidám színésznő megmutatta. Miközben családi-baráti körben pancsolt, evett, koktélozott és énekelt, sugárzott róla a...
Szerencsi Éva karriere ígéretesen indult az Abigél című sorozatnak köszönhetően, de a szerep végül beskatulyázta őt. Csalódott volt, amiért tehetségét nem tudta...
Nagy Melanie októberben 35 éves lesz. Bármennyire nem tulajdonít jelentőséget a születésnapjainak, a mostani igenis különleges. A Story magazinnak arról mesélt, milyen az...
Magyarországon sokszor kritizálják, és állítják, nem ismerik a munkásságát. Még Marics Peti is tett rá megjegyzést. Pedig Herceg Erika nagyobb karriert futott be, mint...
Az elmúlt 25 esztendőre visszatekintve, elég egyértelmű, hogy minden túl korán jött a Disney-gyereksztárként indult popcsillag életébe: hírnév, házasság, gyerekek, válás. Hét...



