Az immár egyedülálló kajakos élete legnehezebb időszakában vágott neki a TV2 kalandrealityjének, amire természetesen nem egyedül vállalkozott. Egykori csapattársával, Tóth Dáviddal vágott neki az Ázsia Expressznek, ami a 41 éves olimpikon számára felért egy lelki megtisztulással.
Kibeszélte magából a fájdalmát
Noha az ötkarikás bajnokokat több mint húsz éves ismeretség köti össze, Kucsera Gábor és Tóth Dávid mégis csupán az Ázsia Express során fűzték szorosabbra a barátságukat. A háromgyermekes édesapa alig néhány héttel a válása bejelentése után vágott neki a kalandnak. „Nagyon sok mélypontom volt a verseny alatt. Nyilván nem titok, hogy elég nehéz időszak áll mögöttem, ami a magánéletemet illeti, éppen ezért is vállaltam el a műsort, mert szükségem volt a környezetváltozásra, új ingerekre és arra, hogy valami elterelje a figyelmemet a problémáimról. Ha őszinte akarok lenni, az Ázsia Expressz felért egy terápiával, „doktor” Tóth Dávid pedig akár a pszichológusom is lehetne, ugyanis nagyon sok mindent meg tudtam vele beszélni, ami a lelkemet nyomta” – vallja be lapunknak Gábor. „Igen, valóban jó hallgatóság voltam – helyesel Dávid. – És többnyire tényleg csak figyelemmel hallgattam őt, hiszen soha nem voltam nős, sem elvált, sem édesapa, így nem tudtam átadni, megosztani Kucsival a tapasztalataimat. Ettől függetlenül a véleményemet természetesen elmondtam, és igyekeztem a segítségére lenni.
„Bence már fel tudja mérni a helyzetet”
Kucserának ráadásul a nehéz körülmények közepette három gyermekét: Bencét, Millát és Bellát itthon kellett hagynia. „Nem volt könnyű így elmenni otthonról, de nyilván az ő beleegyezésükkel vállaltam el a műsort. Pontosabban Bencével beszéltem meg, ugyanis közel tízévesen már fel tudja mérni a helyzetet. Azt mondta egyébként, hogy nyugodtan menjek, de egyet ígérjek meg, hogy megnyerem. Erre nyilván nem tudtam a szavamat adni– mesélte Gábor. Noha az egyelőre titok, hogy idén melyik páros végez a dobogó legfelső fokán, Gábor így is, úgy is nyertesnek érzi magát. – Sikerült kiszakadnom a mókuskerékből, és egy kicsit elengednem a gondjaimat, de arra például kifejezetten ügyelek, hogy a gyerekeket ne traktáljam a lelki bajaimmal. Előttük nem mutatom, ha valami fáj, erre mindig is törekedtem, és most is igyekszem magam tartani ehhez.”
„Sosem akartam példaképet játszani”
De nemcsak a környezetváltozás, a lelki megújulás és barátságuk elmélyítése miatt volt jó az utazós vetélkedő a kajakos fiúknak. Számos jó és rossz élménnyel, felismeréssel, tapasztalással tértek haza. „Például rájöttünk, hogy telefon nélkül is élet az élet, bár engem egy ideje már egyáltalán nem tud beszippantani az efféle zombulás – mondja Gábor. – A gyerekeimet is igyekszem kütyümentes életre nevelni, a születésük után ugyanis rájöttem, hogy vannak sokkal fontosabb dolgok is az életben, mint hogy mások elhazudott mindennapjait kövessük az éterben. Igaz, én sosem voltam az az ember, aki mást mutatott volna a közösségi oldalán, mint amilyen valójában. Ha nehezebb időszakomat éltem, azt is őszintén vállaltam, sosem akartam példaképet játszani.” Gábor mellett Dávidnak is tanulságos volt az utazás. „Igen, a telefonnyomkodást mindenképpen le kell redukálni, mert döbbenetes, hogy mennyi időt tudunk elcseszni ezzel. Illetve amit még megfogadtam, hogy soha többet nem autózom el egyetlen stoppos mellett sem, az utóbbi időben ugyanis számtalanszor megtapasztaltuk, hogy milyen rossz érzés az út szélén állni, és várni, hogy valaki megszánjon.”
Majdnem feladták a versenyt
Míg a nomád körülményeket és az éhezést viszonylag jól bírták, addig a stoppolás mellett a szálláskeresés okozta a legnagyobb nehézséget a fiúknak. „Megalázó volt bekunyerálni magunkat vadidegen emberek otthonába, az első ilyen esetnél mondtam is Dávidnak, hogy én inkább feladom és hazarepülök, de végül erőt vettem magamon” – ismerte be Gábor.
Kiemelt képek: Schumy Csaba/fotocentral.hu; TV2