Az egykori házasok együtt kelnek, együtt fekszenek, mélyebb és szeretetteljesebb a kapcsolatuk, mint valaha.
Szerző: Ulicska Viktória
Ismerőse Demcsák Zsuzsáról: „Az vesse rá az első követ, aki bánatában olykor nem viselkedik furcsán”
Úgy tűnik, mintha nagy lenne a boldogság a műsorvezető életében, arra utalgat: harmadszor is férjhez megy. Valami azonban mégsem kerek a hirtelen jött...
A Groovehouse sztárjai nehezen tudják meghatározni a kapcsolatukat, ami egykor szerelemnek indult.
Hamar elérte őket a Nyerő Páros átka, sőt a jogász szerint már a műsor előtt sem alkottak egy párt, ami nem is volt titok.
Úsznak a boldogságban, és magasról tesznek a pletykákra, miszerint problémák ütötték fel a fejüket a házasságukban.
Eddig azt hittük, ebből a beszédstílusból csak egy létezik, de nem!
Forrnak az indulatok az Ázsia Expressz új évadában.
Újra rátalált a szerelem a szabadságáért harcoló, elhagyott énekesre. Réka mára nem csak az egykori megasztáros szívét hódította meg, ikerfiai is imádják.
Felesége védelmében elragadtatta magát.
A kis Amara elvarázsolt mindenkit.



