Napi friss

Ismerőse Demcsák Zsuzsáról: „Az vesse rá az első követ, aki bánatában olykor nem viselkedik furcsán”

Úgy tűnik, mintha nagy lenne a boldogság a műsor­vezető életében, arra utalgat: harmadszor is férjhez megy. Valami azonban mégsem kerek a hirtelen jött eljegyzése körül.

Szinte még meg sem száradt a festék a válási papírjain, amiket indiai származású férjével, ­Krishannal három év után adtak be, Demcsák Zsuzsa máris újabb frigyre készül. Legalábbis az Instagramja szerint… Történt ugyanis, hogy kitett a közösségi oldalára egy képet a kezéről, mondván, hamarosan gyűrű kerül az ujjára. Majd pár órával később eltűnt a bejegyzés. Meglehet, azért, mert a gratulációk mellett sokak reakciója azt firtatta, hogy gyűrű nélkül mégis hogy lehet egy ilyen örömhírt bejelenteni? Zsuzsa ezután egy újabb képpel jelentkezett, ahol már ott csillogott a kezén az ékszer. „Igent mondtam – fűzte hozzá a fotóhoz, ám ezt a képet is hamarosan törölte. Egy nappal később ismét egy újabb fotóval jelentkezett, ahol már nemcsak a gyűrű, hanem ő maga is félig-­meddig látszott, amint boldogan mosolyog. – Mindenki, aki mást gondol vagy ír. Ez van. Boldogság. Köszönöm, ha velem örültök!” – írta a műsorvezető.

Mi lelte?

Nos, a furcsa enyhe kifejezés erre a gyűrűs ámokfutásra, hisz valljuk be, ­valóban szokatlan egy eljegyzést előre, még ujjon csillogó karika nélkül bejelenteni, arról nem beszélve, hogy a válása óta új szerelemről sem lehetett hallani eddig. Nemhiába találgatja az internet népe napok óta, vajon mi lelte Zsuzsát. Van, aki úgy hiszi, csak vicces kedvében van. Van, aki szerint hamarosan kiderül, hogy mindez egy ékszerreklám előszele volt. De akadnak olyanok is, akik szerint, tényleg újra révbe ért, és harmadszorra is bekötik a fejét.

Egymást követték a különös posztok (Fotó: Archív)

Szerelmes volt?

Lapunk munkatársa többször is kereste a műsorvezetőt, de nem értük utol. Ellenben közeli ismerősöktől úgy tudjuk, valóban furcsa időszakát éli a műsorvezető. „Én úgy tudom, nyáron szerelmes volt, de az a párkapcsolat zátonyra futott. Ez nagyon megviselte. Az vesse rá az első követ, aki bánatában olykor nem viselkedik furcsán, érthetetlenül. Majd túl lesz rajta” – tudtuk meg. Ennek tudatában viszont egyelőre annak a legnagyobb a valószínűsége, hogy egyik találgatás sem állja meg a helyét: a műsorvezető egyáltalán nincs vicces kedvében, és nem is reklámszerződés áll a posztjai mögött, és meglehet, hogy nem is egy új szerelem… De akkor micsoda?

Vajon tényleg újra menyasszony lesz? (Fotó: Toroczkay Csaba/fotocentral.hu)

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!