Napi friss

Király Viktor őszintén vállalja, hogy nem egy mintaapa

Az énekes imád apa lenni, a kisfiát, a kétéves Kolent rajongva szereti, miközben azt sem tagadja, olykor mennyire nehéz neki szülőként helytállnia.

Szívesen büszkélkedne azzal, hogy az apaság sokat csiszolt rajta, vagy hogy apának született, de ez nincs így. „Azzal, hogy apává váltam, sok minden nem változott meg bennem, talán szentimentálisabb lettem – kezdte az énekes a Három Igazság című műsorban, ahol azt is elmondta, hogy korábban egyáltalán nem vágyott az apaszerepre. – Egyszerűen nem hittem, hogy az a fajta ember vagyok. Aztán 36 éves lettem, és úgy éreztem, valamerre haladni kell az életben. Ettől függetlenül a feleségemnek, Anitának még így is rá kellett vennie. De abban a pillanatban, ahogy megszületett Kolen, minden kétségem elmúlt – magyarázta. Igyekszik, ám mint mondta, a gyereknevelésben van mit tanulnia. – Vannak hibáim, például a közös játékhoz nem sok türelmem van. Esküszöm, nagyon próbálkozom, de a múltkor is gyurmáztunk, eltelt három-négy perc, és azon gondolkodtam, nem lenne-e fontosabb dolgom, mondjuk, bemenni a stúdióba. Szeretném legalább húsz percre kitolni a közös játékidőt, de bevallom férfiasan, nincs sok türelmem.”

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!