Januárban, kislánya egyéves születésnapja után mindössze három nap alatt egy közéleti felkérésnek köszönhetően újra kellett szervezni az egész életét. A show-bizniszből érkezett a politikába, de arról, hogyan élte meg az elmúlt időszakot és miként tervezi a továbbiakat, a Story magazinnak mesélt először.

Január 21-étől nem láttuk Csézyt fellépni. Nem tervezett újabb ruhát sem, pedig korábban nem kisebb nevek kopogtattak a szalonja ajtaján, mint a Nobel-díjas Karikó Katalin. Igen, a munkáit, amelyeket hosszú évek óta olyan szenvedélyesen szeretett, és amelyek, úgy tűnt, százszázalékosan ki is töltik az életét, tudatosan a háttérbe szorította egy újabb, szintén felelősségteljes feladat… Immár politikusként is jegyzik a nevét.

„A férjem fogta a kezem, és sírtunk”

Adódik a kérdés: mi lesz énekesi karrierjével? „Ami biztos: lassan visszatérek a szalonba is, és vállalni fogok fellépéseket is újra. Egyetlen körzetet kivéve. Ez pedig a sajátom. Kizártnak tartom, hogy a következő négy évben engem fellépni lássanak Mezőkövesden és környékén, hacsak nem jótékonyságról lesz szó. A térség képviselőjeként pénzt szeretnék adni ennek a vidéknek, és nem áll szándékomban elvenni belőle azzal, hogy fellépési díjat kérek a koncertekért.”

Mindeközben élete legfontosabb szerepében is igyekszik helytállni. Férjével, Szabó Lászlóval hosszú éveken át küzdöttek azért, hogy gyermekük szülessen. „Elizabet világrajövetele óta ő számomra a legfontosabb. A születésekor a férjemmel azt is eldöntöttünk, mostantól mi, hárman mindent együtt szeretnénk csinálni. Ugyanakkor nem tagadom, el is fáradtunk az első tizenkét hónapban. 0–24 órában, ha kellett, kúsztam-másztam vele, vagy épp a tervezőasztalon tettem tisztába – hiszen bárhol volt dolgom, jött velem. Aztán január 21-én megünnepeltük a kislányunk egyéves születésnapját. Akkor még álmomba sem gondoltam, hogy ez a nap lesz az, amikor egy csapásra megváltozik az életünk. Ekkor kaptam ugyanis a telefonhívást, hogy a TISZA színeiben képviseljem Mezőkövesdet és az egész dél-borsodi régiót, mind az 54 településével együtt. Három nap gondolkodási időt kértem. Aki ismer, tudja, amióta énekesnő vagyok, nem volt olyan interjú, amiben ne említettem volna a vidéket, ahol felnőttem, illetve ahol jelenleg is élünk. Ráadásul nem szeretném, hogy Elizabetnél egyszer opció legyen, hogy külföldre költözik. Így abban maradtunk, mi soha nem szeretnénk azzal a tudattal felébredni, hogy volt rá lehetőségünk, mégsem tettünk semmit a változásért. A boldogságtól sírva mondtunk igent, úgy, hogy a férjem közben fogta a kezem. Hiszen tudtuk, ezt együtt kell elvállalnunk. Ha nem vagyunk benne mindnyájan, nem fog működni.”

Három nap a kórházban

Így az addigi jól megszokott életüket újraszervezték. A napi logisztikába mostantól bevonták a nagyikat, a keresztszülőket, a barátnőket. És mire kialakult a heti menetrend, Csézynek újabb problémával kellett szembenéznie: kórházba került. „Elizabet korábban egy napot sem töltött nélkülem. Először azt kellett megszoknia, hogy hetente három napot a nagyszülők, a keresztszülők és a barátok egyszerre vigyáznak rá. Minden egyes alkalommal legalább öten. De megérte. Ha ránézek a most 14 hónapos gyerekemre, ugyanazt a boldog mosolyt látom az arcán, mint régen. Szóval azt hiszem, jól csináltunk eddig mindent. És igaza volt mindenkinek, akik azt mondták: ahogy nőni fog, egyre több társaságra lesz igénye. A dolgot persze nehezítette, amikor váratlanul akut vakbélgyulladással megműtöttek. Három napot töltöttem kórházban. Szerencsére minden rendben volt. Elizabet is jól vette az akadályokat.”

„A legfontosabb a gyerek”

Csézy nem tagadja: hatalmas enerigalöketet kapott az elmúlt hetekben. Kilépett az anyai feladatokból, így jobban értékeli azt az időt is, amit a lányával tölt. „A januári felkérést megelőzően már voltak időszakok az életemben, amikor annyira elfáradtam a gyerekneveléssel együtt járó monotonitásban, hogy nem éreztem magam száz százalékig a topon. De most újra értékelem az együtt töltött időt, ezáltal szerintem jobb anyává váltam, mint amilyen egy fél évvel ezelőtt voltam. Heti két napot ezentúl is a fővárosban töltök, ahogy eddig, csak a Parlamentben kezdek, és nem a szalonban. A férjem is velem tart majd a kislányommal együtt, amikor csak tud. És már alig várom például az ültetésszezont. Lehet, hogy megint csak éjjel, elemlámpával lesz időm locsolni, de aki kertészkedik, az tudja, a saját zöldség és gyümölcs ízének nincs párja! Hiszen a lényeg nem változott, ma is legfontosabb a gyerek. Épp miatta nem hagyok el semmit a korábbi életünkből. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy a küszöbön kívül tudjuk hagyni a férjemmel a munkánkból eredő feszültségeket, az otthonunk így továbbra is a béke szigete.”