Kiderült, melyik Peller nővér kezdeményezte a felmondást az RTL-nél
Peller Mariann és Peller Anna RTL Reggeliből való váratlan távozása óta folyamatosak a kérdések: ha ennyire szerették a munkájukat, miért nem vállalta legalább egyikük, hogy marad. A testvérpár távozása keserédes volt, ámde szükségszerű.
Tegnap volt az utolsó RTL Reggeli, amelyben műsorvezetőként szerepelt Peller Anna és Peller Mariann. A testvérek köszönik szépen az elmúlt éveket, mostantól nem ébresztik reggelenként a nézőket. A távozásuk sokakat ért váratlanul.
Ő kezdeményezte a felmondást
A Peller lányok nem távoznak rossz szájízzel. Sőt, éppen ellenkezőleg. A távozás pillanatában is többször hangsúlyozták, keserédes számukra a búcsúzás, mert nagyon szerették azt, amit csináltak.
Távozásukat számos egyéb feladatukkal és a korán kelésekkel magyarázták, ami egyre nehezebb volt számukra. Mariann szeretett volna saját feladataira koncentrálni, ő volt az, aki hamarabb kezdeményezte a felmondást. Testvére, Anna pedig belátta, a korán kelés számára is egyre nehezebb teher.
Egy ideje én mondogatom neki, én voltam, aki szóba hozta, hogy kezdek fáradni, ami a hajnali keléseket illeti.
Ez még hagyján lenne, de közben fokozatosan annyi fantasztikus lehetőség jött be az életembe, és hoztam is be magamnak, hogy azt éreztem, ezzel a fenékkel, bármekkora is legyen, ennyi lovat nem lehet sokáig megülni” – árulta el az RTL Fókuszában.
Peller Anna alig alszik
Húga szavaira Peller Anna is reflektált. „Amikor reggeli adás van, tényleg nagyon korán kell kelni. Tizedik éve csinálom, a szívem csücske, és nagyon szeretem, de nagyon fáradt vagyok, amikor egy próbafolyam közepén vagyok, és innen, a reggeli adásból kell átszaladni próbálni, délután szinkron, este előadás, minimális alvásokkal éveken keresztül nagyon-nagyon fárasztó. A mi kis falunkat is forgatom, egészen talán novemberig forog a következő évad, és az is hajnali kelésekkel jár.
A legrégebbi tagok távoztak
Mint a csapat két legrégebbi tagja, hosszú évek óta az adás meghatározó arcai voltak. Anna, mint a „legrégebbi bútordarab”, a műsor 2017. április 17-i újra indulásától folyamatosan szerepelt a képernyőn.
Testvére, Mariann egy évvel később élő adásban lepte meg a hírrel, hogy ő is csatlakozott a csapathoz. Ugyanekkor érkezett Papp Gergő is.
Majd őt követték a többiek: 2022-ben Tihanyi Péter, 2025 májusában Szondi Vanda. Tavaly szeptembertől Jakupcsek Gabriellával, Ábel Anitával és Szujó Zotlánnal lett teljes a csapat. Legalábbis mostanáig…
Ki lesz a következő?
Most a legtöbbeket az érdekel, Anna és Mariann távozásával érkeznek-e újabb tagok a Reggeli életébe.
Az RTL a story.hu-nak megerősítette, nem várhatók új műsorvezetők a műsorba. A meglévő csapat azonban Anna és Mariann távozásával többet szerepel majd a képernyőn.
„Jelen formájában teljes az RTL Reggeli csapata. Ahogy eddig is, a továbbiakban is időben tájékoztatjuk a nézőinket és a sajtó munkatársait az esetleges változásokról.
A közeljövőben nagyobb gyakorisággal láthatjuk a jelenlegi műsorvezetőket, mint korábban.
Ez úton is nagyon köszönjük Peller Annának és Peller Mariann-nak, hogy csodálatos személyiségükkel hozzájárultak a Reggeli sikereihez! További nagyon sok sikert kívánunk nekik, és a jövőben ugyanilyen szeretettel várjuk őket mint vendégeket a műsorban” – adott választ az RTL Marketing és Kommunikációs Igazgatósága.