Ilyenre még nem volt példa a Story-szavazások történetében
Arra kértük a Story olvasóit, hogy döntsenek, ki a legkarizmatikusabb hazai sztár. Az első helyezettről, Tilláról már lerántottuk a leplet. A dobogó két másik fokára meglepő módon négyen kértek helyet.
Korábbi cikkünkben már megírtuk, a Story olvasói Till Attilát tartják a legkarizmatikusabb hazai sztárnak. A TV2 népszerű műsorvezetője így értékelte az emberek döntését. „Szeretem az embereket, szeretek jó lenni hozzájuk, mert a világ mégiscsak úgy élhetőbb, ha odafigyelünk a másikra, és gesztusokat teszünk egymás felé – mondta Tilla, aki a sebezhetőségét sem fél megmutatni. – Az emberek szeretik az őszinteséget, és én évekkel ezelőtt felvállaltam és beszéltem a függőségeimről. Kiderült, ez a fajta nyíltság még mindig olyan értéket képvisel a világban, amire azt tudják mondani: ez már valami.” És mint megtudtuk, a szerénységét, őszinteségét és jókedvét még sokáig tervezi közkinccsé tenni, évtizedek után sem érzi, hogy kiégett volna.
Majka, Cylca, Claudia, Balázs: Nem tudtak dönteni róluk a Story-olvasók
A szavazások történetében még soha nem látott holtverseny alakult ki, ráadásul nemcsak a második, hanem a harmadik helyen is. Liptai Claudia és Majka darabra pontosan 4100 szavazattal ezüstérmesek, míg Sebestyén Balázs és Kajdi Csaba Cyla 1800 szavazattal bronzérmesek lettek.
Liptai Claudia és Majka, akik a rapper csatornaváltása előtt mindketten a TV2 arcai voltak. Mi több, alkottak műsorvezető párost is a legnagyobb show-műsorokban, például A Nagy Duettben. De dolgoztak együtt a Sztárban Sztárban is.
Kétségtelen, a sztárvilág meghatározó személyiségei, szarkasztikus humoruk pedig utánozhatatlan. Tévés szerepléseik évtizedek óta garanciát jelentenek arra, hogy az adott produkció szórakoztató és sikeres lesz.
De ugyanezt az 1800 voksot bezsebelt Sebestyén Balázs is elmondhatja magáról, aki minden túlzás nélkül az RTL aranytojást tojó tyúkja. 2004 óta műsorvezetője a csatornának, és szinte kivétel nélkül minden produkciót sikerre vitt. Legutóbb a teljesen vadiúj Most Wanted – A hajsza című üldözős realityt, Frohner Fecó és Pápai Joci segítségével. Példa nem volt rá az elmúlt évtizedekben, hogy egy műsor így megmozgatta volna az országot.
Dobogós párja, Kajdi Csaba Cyla sokáig csak a közösségi médiának volt aktív szereplője és rádiózott. Februárban debütált az első tévéműsora, a Cyla Call Center, amit a tőle megszokott módon, sok humorral, iróniával és öniróniával vezet. Közszereplőként számára nincs fontosabb a hitelességnél, ennek tudja be leginkább, hogy sokan szeretik.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu