Botrány az Exatlonban: áruló lett az egyik Bajnok?
Botrány tört ki az Exatlon Hungary háza táján. A vádak szerint az egyik Bajnok, Karvalics Eszter árulóvá vált, ugyanis az egyik futamon csapattársa, Ekler Luca helyett az ellenfélnek drukkolt. A lány szerint ez aljas rágalom, ám a TV2 következetesen visszajátszotta a felvételeket, amik a futam alatt készültek...
Áll a bál a Bajnokok háza táján az Exatlon Hungaryben, a botrány főszereplői Karvalics Eszter és Ekler Luca. Lapunk évadok óta beszámol a sportreality fordulatairól, ám a mostanihoz hasonló eset elég ritkának mondható a műsor történetében. A csapat a végjáték szerdai fordulójában megsemmisítő, 10:0 arányú ereséget szenvedett a Kihívóktól. A kilencedik futamban Ekler Luca és Sótonyi Boróka küzdöttek meg egymással, és ennek az összecsapásnak a kimenetéltől függött, hogy a Bajnok csapatból ki megy párbajozni Halász Jázminnal. Ha Luca veszített ugyanis, az ő statisztikája rosszabb lett Karvalics Eszterénél. Eszternek így tehát volt oka arra, hogy annak szurkoljon, Ekler Luca veszítsen, hiszen ezzel ő maga megmenekült a kieséssel fenyegető párbajtól.
Botrány tört ki az Exatlonban
A felvételeken valóban úgy látszott, hogy Karvalics Eszter inkább akkor örül, ha Ekler Luca vesztésre áll. Így a botrány nem tűnik alaptalannak. Végül a párbajban Ekler Luca maradt alul, és így ő ment párbajozni. A Kihívó lányok el is kezdték kibeszélni, hogy Karvalics Eszter Borónak szurkolt, és később a párbaj során a Bajnok fiúk is erről diskuráltak.
Ekler Luca és Halász Jázmin párbajából végül előbbi került ki győztesen, a botrány azonban nem csitult a párbaj után sem. Lencse Laci, a Bajnokok egyik véleményvezére újra felhozta a témát a Bajnokok bázisán. „Véletlenül fültanúja voltam annak, hogy a kékek beszélték ott a futam után – ugye nyilván nem beszéltünk velük –, hogy Eszti Borónak szurkolt a Luca futásánál. Ezt így elkaptam füllel, és most nyilván elmondom, mert megkérdezem a véleményedet. Azt susorogták vagy suttogták, hogy a Luca futásánál Borónak szurkoltál. Én nem tudom, hogy mi lehetett ez, mert nyilván mi a futamot néztük.”
Aljas rágalom vagy Karvalics Eszter hárít?
A Bajnokok előtt Karvalics Eszter próbálta tisztázni magát. „Hát én azért öntenék most egy kis tiszta vizet ebbe a pohárba, mert ez egyáltalán nem így történt, és ezt neked is mondom, mert én őszintén, tényleg tiszta szívvel szerettem volna, hogy hozzál pontot, hogy mindenki hozzon pontot, és ha én megyek párbajozni, én megyek – magyarázta Eszter, aki aljas rágalomnak nevezte, hogy a barátnője és csapattársa, Ekler Luca ellen szurkolt volna. Ám a TV2 újra visszajátszotta a felvételeket. – Azt el tudom mondani, hogy abszolút tiszta a lelkiismeretem, és teljes szívemből kívántam volna neked a világ összes pontját, ha jobb a statisztikád az enyémnél.” Hogy a téma még előkerül-e, és hogy a Bajnokok hogyan vélekednek Karvalics Eszter cselekedeteiről, az az Exatlon Hungary következő epizódjából fog csak kiderülni. Az azonban bizonyos, hogy a Bajnokok csapatában mindössze két lány maradt: Karvalics Eszter és Ekler Luca.