Napi friss

Megszólalt a válás után a Barátok közt sztárja: „Már van, akivel ismerkedem"

Szabó Kitti máris újra szerelmes? Fotocentral / Schumy Csaba
Szabó Kitti máris újra szerelmes?

Noha mindössze egy hete derült ki, hogy Szabó Kitti válik a férjétől, máris új szerelem van láthatáron az életében.

Kilenc éven át alkotott egy párt Szabó Kitti és Oláh Martin. Szerelmüket hét éve egy közös gyermekkel, Félixszel, tíz hónapja pedig a boldogító igennel is megpecsételték. Házasságuk azonban nem tartott sokáig, egy hete kiderült: máris válnak. A story.hu hamar felvette a kapcsolatot a színésznővel, aki nem tagadta a híreszteléseket, de akkor még nem kívánt bővebben nyilatkozni a témában.

Viszont amikor a napokban, Az ördög Pradát visel 2 mozipremierén összefutottunk vele, már sokkal beszédesebb volt.

„Elváltunk, de barátságban vagyunk, és mindenki éli a saját életét. Nyilván vannak hullámvölgyek, de alapvetően jól vagyok" – kezdte a színésznő, akit amikor a jövőről faggattunk, meglepő válasszal szolgált.

Igazából már van valaki, akivel ismerkedem. Még nagyon kezdeti fázisban tartunk, de úgy érzem, nagyon jól alakulnak a dolgok

– tette hozzá, s mint megtudtuk tőle, a volt férje, Martin is új utakon jár már.

Szabó Kitti és Oláh Martin kilenc évig alkottak egy párt Fotocentral / RTL
Szabó Kitti és Oláh Martin kilenc évig alkottak egy párt

Szabó Kitti kisfia már iskolás

Félix hogyléte felől is érdeklődtünk, lévén, neki nemcsak az a nagy változás, hogy a szülei már nem élnek együtt, hanem az is, hogy hamarosan máshová kell majd berendezkednie a mindennapokra, mert árulják az otthonukat.

A kisfiunk jól van. Hétéves, iskolába jár, minden rendben van vele, és természetesen még korai lenne neki bárkit is bemutatni, úgyhogy nem ismeri az illetőt, akivel ismerkedem.

Hiányzik neki a filmezés

A munka kapcsán is jól alakulnak Kitti dolgai, de egy nagy vágya még lenne. „Rengeteg tervem van erre az évre. Készülök egy önálló esttel, és szeretnék visszatérni a színpadra is, kicsit máshogyan – meséli sejtelmesen. – De a filmezés is nagyon hiányzik. Nyitott lennék ezen a téren is, és ha hívnának, én mennék” – üzente Kitti, aki a Rékasi Károly által megformált Bartha Zsolt lányát, Bokros Lindát alakította a Barátok köztben.

Szabó Kitti a Rékasi Károly által alakított Bartha Zsolt gyermekét, Bokros Lindát játszotta a Barátok köztben. Apa és lánya a sorozat másik két szereplője, Munkácsy Katával és Gyebnár Csekkával lett megörökítve Fotocentral / RTL
Szabó Kitti a Rékasi Károly által alakított Bartha Zsolt gyermekét, Bokros Lindát játszotta a Barátok köztben. Apa és lánya a sorozat másik két szereplője, Munkácsy Katával és Gyebnár Csekkával lett megörökítve