Előkerült az utolsó tévéfelvétel Lakatos Tíciánról
A néhány hete elhunyt fiatal ekkor még kedélyesen beszélgetett Stohl Andrással.
A néhány hete elhunyt fiatal ekkor még kedélyesen beszélgetett Stohl Andrással.
Ikonikus zsűrivel indul a 10. jubileumi évad.
Csapattársa, Tilla is úgy véli, feleségeikkel rosszabbul viselték volna az Ázsia Expressz forgatását.
Stohl András felesége nagyon komolyan veszi az új hobbiját.
Bella és Róza között mindössze 9 hónap a korkülönbség.
Kíváncsiak voltunk, mit szól a tévécsatornák új generációjához a Magyar Televízió egykori bemondója.
A színész arról beszélt, hogy érdekes a helyzete, mert minden házassága 12 évig tartott, és a mostani feleségével 10 éve vannak együtt.
Az egykori tévés szakmailag értékelte fiatalabb kollégáját.
Műsoraiban ontja a poénokat, és a véleményét sem szokta véka alá rejteni. Ám előfordult, hogy túlment egy határon.
Bomba párosok versenyeznek idén az Ázsia Expresszben, vajon elegendő lesz-e a szimpátia?