Hazai sztár

Bochkor Gábor – Alig akad sztár, akinek ne szólt volna be

Műsoraiban ontja a poénokat, és a véleményét sem szokta véka alá rejteni. Ám előfordult, hogy túlment egy határon.

Hargitai Beának tátva maradt a szája

„Elég nagy baj lenne, ha ma is a szépségedből élnél” – mondta Bochkor Gábor Hargitai Beá­nak az ATV #Bochkor című műsorában 2023 májusában. Az egykori playmate és modell rögtön el is felejtette, mit akart mondani, és tátva maradt a szája a műsorvezető kijelentése után.

Hargitai Bea nagyon meglepődött (Fotó: Nagy Zoltán/fotocentral.hu)

„Gucci és albérlet” – Kulcsár Edina és G.w.M is jól megkapta

A rádiós 2022-ben kritizálta Kulcsár Edinát és párját, G.w.M-et szerinte folytonos magamutogatásukért. Bochkor azt hozta szóba, hogy vajon igazak-e azok a pletykák, miszerint Kulcsárék hamis Gucci ruhákat hordanak, Edinát ugyanis épp akkor ezzel vádolták meg a követői. „Talpig Gucci, közben albérletben laknak, hát igen… Nézzétek, ez ’Balkániában’ történhet meg, mert külföldön a rapperek tényleg csak kizárólag iszonyú drága darabokban járnak. Luxusrapperként nem tudsz turkálóból öltözködni! – fejtette ki véleményét Gábor, majd hozzátette: – Nekem kifejezetten jólesik, ha lebukik valaki hamisítvány Guccival!” Kulcsár Edina reagált a kommentekre, és egy videóban kérdezte a követőitől: „Mutassam meg a blokkot?”

Falusi Mariannt a testalkatáért cikizte

A rádiós 2013-ban a Bocsi szerint a világ című könyvében az énekesnő testalkatán gúnyolódott. „Ahogy az ember összekerül pár figurával egy hánykolódó mentőcsónakban, az első gondolata, hogy kit lehet megenni, ha rosszra fordul a helyzet. Egy népes társaság esetén egyértelmű szempontok játszanak szerepet, így Falusi Mariannra esett a választásom. Remélem, nem veszi rossz néven. A gond az, hogy egyben kell majd megenni, mert hűtésre nem nagyon lesz mód. Talán a sózással lehetne mit kezdeni…” – írta Bochkor, amelyre az énekesnő csak annyit reagált: „Jól ismerem Bocsit, kedvelem is, de ez most bunkóság tőle.”

Stohl is megkapta a magáét (Fotó: TV2)

„Szétfeszült ember töltött fegyverrel” – mondta Stohl Andrásról

Ugyanebben a könyvbe a színész is belekerült annak kapcsán, vajon mit tennének egy apokalipszis során: „Stohl András vadászik, és állítólag jól lő, ez tökéletesen alkalmassá teszi a védelmi feladatra. A hátrány az, hogy feltehetőleg elvonási tünetei lesznek, és nem biztos, hogy szívesen venném, ha egy szétfeszült ember egy töltött fegyverrel próbálna megbirkózni a kábítószer hiányával. De mégis magammal vinném, mert a priusza miatt ő az egyetlen a társaságban, aki már hozzászokott a szűkös helyekhez és a bezártsághoz.”

„Az egy szomorú pár” – Sebestyén Balázst és feleségét se kímélte

Amikor annak idején kiderült, hogy Hajdú Péter egy tévés kolléganővel, Láng Eszterrel jár, Bochkor azt firtatta, jó ötletnek tartja-e a szerelmespár, hogy keverik a munkát a magánélettel. Kérdésére Eszter azt válaszolta, hogy ez azért nem olyan szokatlan, Sebestyén Balázst és feleségét felhozva példaként. Bochkor Gábor a választ hallva így reagált: „De hát az egy szomorú pár!” Eszter tiltakozott, mire Gábor így folytatta: „Hát nem tudom, én csak szomorúságot látok. Akárhányszor láttam őket együtt, az mindig szomorú volt.”

Sebestyén Balázst sem kímélte Bochi (Fotó: RTL)

Hányadik élete szerelmét találta meg Shane Tusup?

Az edző 2023 nyarán új párkapcsolatáról és boldogságáról mesélt egy interjúban, és arról, hogy megtalálta élete nagy szerelmét. „Megint? Hányadikat? – kérdezte Bocsi a saját műsorában. – Úgy sajnálom szegényt, csak ne fájjon neki, mármint élete szerelmének. Remélem, nem lesz bántás…”

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!