Amikor egy ünnepelt színésznő életét vesszük górcső alá, egészen izgalmas elgondolkodni azon, mi lett volna, ha másképp alakul. Például az első szerelem az életében… A Best magazinnak a szerző, Nyáry Krisztián mutatott izgalmas részleteket új könyvéből. A kötetben Udvaros Dorottya kendőzetlen őszinteséggel mesél élete meghatározó korszakairól.

Udvaros Dorottya életéről novemberben kerül boltokba egy vaskos kötet, amely a Vetkőzés címet kapta. És amiben a színésznő az első szerelemről is mesél, amely sokat váratott magára.

„Megtetszett egy fiú”

Dorottya akkoriban a politika és szülei hivatása miatt gyakran élt intézetben, idegen családoknál albérletben. Iskolai szerelem pedig szóba sem jöhetett.

Ha megnézem a régi képeimet, azt látom, hogy nem voltam különösebben szép lány, inkább olyan helyeske. Nem is tartottam annak magam, számomra a szépség etalonja anyuka volt, neki meg a nyomába sem értem.

Az általánosban volt egy nálam sokkal fejlettebb lány, és az összes fiú abba volt szerelmes, engem észre se vettek. Én ezt teljesen természetesnek vettem. Aztán ötödikben végre az egyik fiú elkezdte húzgálni a hajamat, meg ilyesmi, tehát észrevett. Ő volt a leghelyesebb és legvagányabb az osztályban, de sajnos a legkisebb is: minimum egy fejjel magasabb voltam nála. Én akkor nyúltam meg, a tornasorban jó néhány fiú mögém került, de ez a srác végképp a sor végén volt. Szóval románc nem lett belőle, de akkor nagyon boldog voltam, hogy végre észrevettek engem is…”

A gimnáziumban Dorottya már nem az a lány volt, akire rá se néznek a fiúk. „Elsősorban az elevenségemet meg a vagányságomat kedvelték. Én meg inkább csak haverkodtam velük – ha valamelyikük másként közeledett, azt egy poénnal leszereltem. Már a ruházatommal is azt üzentem, hogy nekem ez nem fontos. Direkt ügyeltem rá, hogy amit felveszek, semmiképpen ne legyen csinos, csak ­egyedi. Az volt a jellemző öltözékem, amiről el lehetett mondani: ’elég idétlen ahhoz, hogy hordható legyen’. Ez lett a ruházkodási jelmondatom. Az egyik barátnőm a gimiben nagyon szép lány volt. Tudta is magáról, karcsú volt, csinosan öltözött, szóval igazi nagymenő. Őt rendszeresen én védtem meg az utcán, mert kapta a megjegyzéseket, meg folyton leszólították. Én meg, mint egy testőr, hárítottam a támadásokat. Az fel sem merült, hogy nekem is beszóljanak, vagy füttyögjenek…”

Azt azért számon tartottam, hogy a gimiben melyik fiúnak tetszem, de inkább az imponált, hogy magukhoz hasonló vagánynak ismernek el. Nem is a suliból került ki az első fiú, akire felfigyeltem - meséli Nyáry Krisztiánnak. - A Móricznak menő kosárlabda fiúcsapata volt, a lányoknak meg kötelező volt szurkolni járni. Nagyon komolyan is vettük, én is mindig ott kiabáltam meg lengettem a zászlót a tornaterem feletti erkélyen. Egyszer volt egy nagy mérkőzés a Rákóczi Gimnázium fiúcsapatával, hatalmas volt a tét, mert mi voltunk a veretlen bajnokok. És erre nekem megtetszett egy fiú az ellenséges csapatból.”

„Végigtakarítottam érte az egész iskolát”

A tornatermi nagy bulin sikeresen fel is hívta magára a figyelmet, az első randi azonban nem várt fordulatot hozott. „Nem tudom, hogy végződött a rangadó – remélem, győztünk. Mindenesetre volt utána egy nagy buli a tornateremben, és ott volt ez a srác is. Kezdetben észre sem vett, de akkor addig-addig táncikáltam – valahogy mindig olyan helyen, hogy lásson engem – hogy csak sikerült fölkeltenem az érdeklődését. Nagyon szép fiú volt, másnak is biztosan tetszett, de végül mégis hozzám jött oda. Néhányszor találkoztunk, aztán megbeszéltünk egy igazi randevút… Ebből végül egy nagyon rövidke járás lett.

Az volt a terv, hogy egyik este kettesben sétálgatunk majd Buda csendes részein. Neki nyilván ennél összetettebb elképzelései voltak, de én még csak nem is csókolóztam addig, bár sejtettem, hogy nem csak andalogni fogunk.

Hogy biztosra menjek, aznapra nem is szökést terveztem, mert az vagy sikerül, vagy nem, hanem kitakarítottam az egész gimnáziumot a pincétől a padlásig, hogy ezzel plusz kimenőórákat szerezzek. Aztán amikor találkoztunk, és elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy még szűz vagyok. Erre azt mondta, hogy sajnálja, de akkor nem fog menni a mi együtt járásunk. Szóval lefarcolt, otthagyott, pedig én végigtakarítottam érte az iskolát.”

„Érte is takarítottam”

Az első csalódás nem ismétlődött meg, a következő szerelem ráadásul már túlnyúlt a ­gimis éveken. „Az első igazi fiúm Péter. Egy évvel idősebb volt nálam, és ő is a Móriczba járt, emiatt elvileg esélye sem lehetett nálam. A menzán elkezdett nézni, ami állatira idegesített. Kérdeztem is a barátnőimtől, hogy mit bámul ez mindig? Elég kitartó volt, nem hagyta abba, én meg végül szóba álltam vele. Elkezdett kísérgetni mindenfelé, és egy idő után ő is kezdett tetszeni nekem. Nem is tudom, mennyi idő telt el, mire valahogy megadtam magam, és kimondtam, hogy akkor most mi járunk.

Szerencsére az előző fiaskó nem ismétlődhetett meg, mert mind a ketten szüzek voltunk, és nagyon sokat kellett gyötrődni, hogy valahogy ez megoldódjon. Azóta is emlékszem, mennyire akartuk a dolgot, és mennyire féltünk tőle. Megmaradt az az emlékem is, hogy a testi vágyakozás az fájhat. Hogy olyan erős a vágy, hogy az már fáj, gyomorgörcsöt kap tőle az ember. Mivel nem voltunk osztálytársak, vele is csak esténként találkoztunk, úgyhogy érte is takarítottam szorgalmasan. De az már minden értelemben megérte…

Nagyon komoly kapcsolat lett ebből az első szerelemből, négy évig tartott, tehát túlnyúlt a gimis időszakon is. „Péter orvosnak készült, és bár én akkor már tudtam, hogy nekem nem fog összejönni, mégis rá tudott venni, hogy pár hónapig megint komolyan vegyem a matematikát. Egyszer azt mondta, hogy ’Na jó, figyelj, akkor most korrepetállak.’

Én meg, bár már több éves lemaradásban voltam, a szerelemtől újra érteni kezdtem a matekot. Hallgattam, ahogy magyarázza, és azt éreztem, hogy a matematika rendkívül csodálatos, logikus, világosan átlátható dolog.

Ott ültem mellette, és hirtelen mindent értettem. Ez persze nem tartott sokáig, akkora lemaradást, ami nekem volt, nem lehetett behozni, de ez önmagában bizonyítja, hogy a szerelem csodákra képes.”

Pétert nem mellesleg Dóri szülei is szerették. „Nemcsak jó fej volt és szeretett, hanem komoly fiúnak is számított, úgyhogy a szüleim is kedvelték. Pont ilyen rendes srácot képzeltek mellém. Aztán – ahogy a gimis szerelmekkel ez lenni szokott – mégis vége lett a dolognak az iskola után. Őt felvették az orvosira, ami az első években nagyon intenzív tanulást kíván, de még jártunk egy darabig. Aztán amikor engem nem vettek fel a főiskolára, és dolgozni kezdtem különféle helyeken, elsodródtunk. Sajnos beleszerettem egy másik fiúba, és szétmentünk. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, sikeres orvosi karriert futott be, és szép családja lett, őket is ismerem. Egyszer elgondolkodtam rajta, hogy ha végül én is orvosira megyek, vajon végigélhettük volna együtt az életünket? Lehetnék-e most egy nyugdíjas doktor néni? Valószínűleg nem, az élet ennél bonyolultabb.”