Kiss Manyi – Kollégái előtt is eltitkolta a betegségét
A színésznő túl sokáig várt az életmentő műtéttel.
A színésznő túl sokáig várt az életmentő műtéttel.
Bámulatos változáson ment át az egykori Nagy Ő.
Máig nem tudni biztosan, milyen betegség okozza a színész afáziáját, de egy biztos: emberpróbáló évek állnak a házaspár előtt.
Nemrég őszintén vallott a betegségéről.
A jövendölés szerint az örökösnőnek ehhez bizonyos lépéseket mindenképp meg kell tennie.
Néhány hete még jó hangulatban nyilatkozott a Story újságírójának.
A hivatására tette fel az életét, amiért rengeteg áldozatot hozott, de a munka állandó mentsvára is volt. Az utóbbi fél évben is a színjátszás jelentette a legnagyobb támaszt abban, hogy feldolgozza imádott édesanyja halálát.
Pár hete kiderült, hogy nem volt minden rendben az egészségével.
A vágyott alak miatt vágott bele a drasztikus diétába.
Sikerben, nehézségben, egészségben, betegség is kitartanak egymás mellett. Mariann és Györgyi szövetsége több mint három évtized után is rendíthetetlen.