Szoboszlai Dominik szinte még gyerek volt, amikor egy osztrák csapathoz igazolt. A költözés utáni időszak azonban nem volt zökkenőmentes: hiányzott neki a család, a barátok. Édesapja azonban azt vallotta, fia előnyére válik, ha egyedül boldogul.

Szoboszlai Dominik szülei, kiváltképp édesapja, Szoboszlai Zsolt hosszú éveken át azon dolgozott, hogy fiát egy nap külföldi csapat szerződtesse. A sportoló mindössze 15 éves volt, amikor kirepült a családi fészekből, és Salzburgba ment focizni. Szerencsére olyan jellem, hogy nem akadékoskodik, inkább alkalmazkodik, és a megoldást keresi, így szülei bíztak benne, hogy fiatal kora ellenére jól veszi az akadályokat.

Sírt a telefonba

A Szoboszlai-sztori című könyvből azonban kiderült, az Ausztriába költözés nem volt zökkenőmentes. Dominik például egyáltalán nem beszélt németül. Eleinte úgy tűnt, megtalálta a helyét odakint, szabad hétvégéin sem jött haza, csupán meccsekre. De aztán egyre többször „sírt” a telefonba, hogy hiányzik a családja, a barátai, a megszokott környezete. Édesapja, aki nem egy érzelgős típus, ilyenkor azt mondta neki: „Oldd meg! Akkor hívj, ha sikerült!” Zsolt úgy volt vele, az anyai szívnek is keménynek kellett maradnia, így a focista édesanyja, Zsani sem érzékenyülhetett el...

„Ne hívd, ne írj!”

Egyszer az alábbi beszélgetés zajlott le apa és fia között:

– Apa! Mindenki hazament, csak én rohadok itt egyedül. Tele van a hócipőm! Inkább hazajövök.

– Nem jössz! Találd fel magad! Fogj egy labdát, keress valakit.

– De nincs itt senki, értsd már meg!

– Az nagyszerű, akkor legalább minden pálya szabad. Rugdossál egyedül kapura, húzd be a sorfalat, gyakorold a szabadrúgásokat.

– Egyedül?

– Persze! De anyádat ne hívd föl, légy szíves, és ne is írj neki – majd kinyomta a telefont, feleségével pedig közölte, ha fia hívja, ne vegye fel, és az üzeneteire se válaszoljon.

Könyörtelen hozzáállás?

Szoboszlai Dominik édesapja már akkor is úgy gondolta: fejlődni úgy lehet, ha kilépünk a komfortzónánkból, és feszegetjük a határainkat. Aki nem így tesz, az nem viszi semmire, vallja Zsolt. Ezért úgy volt vele, fiának is meg kell tanulnia boldogulnia egyedül, nekik pedig a feleségével itthonról kell támogatniuk.

Persze a szülők sokat gondolkodtak rajta: látszólag könyörtelen hozzáállásuknak milyen következményei lesznek. Fiuk végül megszokta az új környezetet, feltalálta magát, és szemmel láthatóan előnyére vált, ahogy édesapja nevelte. Ma már ő a legmagasabban jegyzett hazai focista.

Kiemelt kép és fotók: Archív