Dávid és felesége nem győzik hangsúlyozni, mennyire boldogok. A kislányuk szépen fejlődik, ráadásul napról napra jobban lát. Emellett örömmel ­figyelik, hogy az ötéves fiuk mennyire élvezi a nagy testvér szerepét. Mint mondják, végre azt az életet élik, amire mindig is vágytak.

A Herceg házaspár tavaly ilyenkor mesélt először a kálváriájukról, hogy a kislányuk, Sarah súlyos fejlődési rendellenességgel született: az egyik szeme nem fejlődött ki, de a másikkal sem látott teljesen. Az orvosok szerint nem volt esély arra, hogy valaha is lásson. Nos, ebbe ők nem törődtek bele, mindent megtettek azért, hogy Sarah a legjobb kezekbe kerüljön. Végül tavaly meg is műtötték az ép szemét, a másikat pedig egy protézissel pótolták.

„Lehet vele labdázni!”

Az édesapa most büszkén újságolja, hogy Sarah lát, mi több, minden elvárásukat felülmúlja. „Heti rendszerességgel hordjuk látásfejlesztésre, ahol rengeteg dicséretet kap, ami nekünk ­óriá­si megnyugvást jelent. Meg hát mi is tapasztaljuk, mennyit fejlődött a látása. Pár hónapja még attól tartottunk, mi lesz, ha Sarah megindul, mászni, illetve járni kezd. Hogy vajon ­elakad-e, vagy beüti-e magát. De szó sincs ilyesmiről. Semminek nem megy neki, pedig már olyan tempóban mászik! Sőt pár napja egyre magabiztosabban jár. Persze még kapaszkodnia kell közben, de hamarosan arra sem lesz szüksége. Elképesztő ügyes kislány.”

„Egy csoda azt látni, hogy elindul a labda után… Hogy egyáltalán lehet vele labdázni! – veszi át a szót a férjétől Bianka. – Odakúszik a lábunkhoz, és jelzi, vegyük fel. Olyan, mint egy átlagos kisgyerek. Azt érzem, azt érezzük, hogy mostanra már visszarázódtunk a családi életünkbe. Kell még persze orvoshoz járni, de nem azért, mert baj van, hanem mert menni kell kontrollra, vagy ugye a fejlesztésre.”

A gyerekek rajonganak egymásért

Sosem gondolták volna, mennyire sokat jelent majd nekik a tudat, hogy ők is csak egy átlagos család… „Jól vagyunk, minden szempontból. Én igyekszem megőrizni az egyensúlyt a család és a munka között, és szerintem egész jól megy – folytatja az énekes. – Szerencsére hétköznap sokat vagyok otthon, tehát többségében ketten vagyunk Biával a gyerekekre. Reggel elviszem Noah-t az oviba, majd indulok edzésre, aztán vissza érte. A legtöbbször otthon vagyunk. Imádjuk, hogy beköszöntött a jó idő, szinte sötétedésig kint vagyunk az udvaron. Focizunk, játszunk, ültetünk, kertészkedünk. Hétvégén meg munka: járom az országot fellépni. Szépen telik be a naptáram. És például a debreceni koncertemre a család is elkísér, tehát a kellemeset a hasznossal kötjük össze.”

„Mindig jó, ha vele tarthatunk, de ha ez nem jön ­össze, vagy esetleg valamelyik hétköznap elvonul stúdiózni, megoldom egyedül a gyerekeket – mondja az édesanya. – Sarah nagyon jól elvan magában is, meg hát imádják egymást Noah-val.”

Felfogadtak egy bébiszittert

Az ötéves Noah az egyik legnagyobb segítségük. „De csak mert rajong a kishúgáért! Ha pelenka kell, vagy törlőkendő, már rohan is érte, hozza oda – magyarázza tovább Bianka. – Vigyáz rá, babusgatja, ölelgeti, cipeli. Néha meg gyűrögeti, amitől én meg szívrohamot kapok – neveti el magát. – De mivel Sarah közben kacarászik, megnyugszom. Nagyon jó őket látni, hogy így szeretik egymást. És ez, illetve hogy a kislányunk rendben van, hat ránk. Például felfogadtunk egy bébiszittert, és egyszer-egyszer már voltunk Dáviddal kettesben randizni is.”

„Maradjunk annyiban, ránk fért…” – mosolyodik el az énekes.