Napi friss

Ma este kiderül, ki a jobb: Majka vagy Miklósa Erika

Érdekes lenne, ha az ózdi rapper nyerne.

Csütörtökön este immár tizedik alkalommal adják át a Televíziós Újságírók Díjait, a gálaműsorral egybekötött rendezvényen az előző év legsikeresebb televíziós produkciót és szereplőit jutalmazzák. A díj szabályzata alapján kategóriánként az a három jelölt került az esélyesek közé, akikre az elismerést odaítélő szakmai zsűri a legtöbb szavazatot adta.

Idén 14 kategóriában hirdetnek győztest. A női műsorvezető kategóriában izgalmas lehet Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna csatája, de még az is lehet, hogy az este végén a nevető harmadik, azaz D. Tóth Kriszta viheti haza a díjat. Szintén figyelemreméltó a férfi műsorvezetők kategóriája, ahol Az arulók – Gyilkosság a kastélyban házigazdája, Árpa Attila és a TV2 veteránja, Tilla is a jelöltek között van.

A zsűritag kategóriában Majka, Ördög Nóra és Miklósa Erika szerepelnek a jelöltek között. Itt már az is kérdéseket vet fel, hogy az ózdi rapper vajon megjelenik-e a gálán, hiszen az időközben átigazolt az RTL-hez, azonban a jelölést még a Sztárban Sztár leszek! mestereként kapta.

Kiemelt képek: Schumy Csaba/fotocentral.hu, RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!