Napi friss

Tóth Gabi új párja először szólalt meg: „Jó lenne, ha a gyerekek megismernék az értékrendet, amit szeretünk”

Papp Máté Bence arról is mesélt, milyen terveik vannak Tóth Gabival a nyárra.

Tóth Gabi már több alkalommal nyilatkozott új szerelméről, Papp Máté Bencéről, a fiatal táncos azonban most először szólalt meg. A Tények Plusznak adott interjú célja saját bevallása szerint az volt, hogy jobban megismerjék. Szerette volna ő maga elmesélni, hogy mit érdemes tudni róla, hiszen idáig mindezt mások tették meg helyette. Papp Máté Bence röviden kitért Tóth Gabival való kapcsolatára, az interjú további részében azonban főleg tánckarrierjét mutatta be. A néptáncos azt is elárulta, hogy gyerekkorában dadogása miatt sokszor gúnyolták, így valamennyire hozzá van szokva, hogy „kapja az ívet”. „Akik engem ismernek, azok tudják és velem vannak, akik meg nem ismernek… Eddig is nagyon sok olyan ember volt, akikkel nem akarok foglalkozni. Ezzel nem lehet mit tenni. Csinálni kell, menni kell előre. Amit csinálsz, az mindig megosztottságot fog szülni. Azt gondolom, hogy az idő mindent megold. Aki igazán kíváncsi rám, az úgyis megtudja, milyen vagyok. Aki meg nem, és egyből elítél, az meg nem baj, ha velük nem fogok találkozni” – mesélte a kamerák előtt.

Papp Máté Bence azt is elmondta, hogy gyerekkora óta tudta, hogy egyszer majd nagy táncos válik belőle, hiszen szülei is táncosok, így aztán beleszületett ebbe a világba. Annak ellenére, hogy iskolatársai gyakran kifigurázták a néptánc miatt, ő ezt sosem gondolta cikinek, sőt küldetésének érezte, hogy bebizonyítsa, a néptánc a 21. században is menő. Éppen ezért alapította meg két barátjával a Fricska Táncegyüttest, és ezért tanít gyerekeket táncolni. „Ott vagyok az életben, ahol lennem kell. Azt a hivatást folytatom, amit a szüleim létrehoztak. Kezd beteljesedni az álmom, mind a Fricska Táncegyüttessel elért eredményeim miatt is, mind a pedagógusi munkáim során is” – mondta a táncos.

Máté azt is bejelentette, hogy nyáron egy tábort szerveznének Tóth Gabival, ahol gyerekeket tanítanának táncolni. „Onnan jött az ötlet, hogy én már alapvetően is gyerekekkel foglalkozom, és Gabi is hozzá tudja adni azt a tudást, amit birtokol. Jó lenne egy olyan közösséget létrehozni, ahol a gyerekek megismerhetnék azt az értékrendet, amit mi is szeretünk.”

 Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!