Napi friss

Curtis mást mond a párkapcsolatáról a TV2 és mást az RTL nézőinek

Most mindenhol a rapper és párja, Barnai Judit viszonya a téma. Curtis nyilatkozatai azonban nem segítik a tisztánlátást.

Az elmúlt hetekben sokféle találgatás szárnyra kapott azzal kapcsolatban, hogy együtt van-e még a tavalyi Nyerő Páros győztes párja, Curtis és kosárlabdázó kedvese, Barnai Judit. Talán ezért is érezte szükségét annak a rapper, hogy megszólaljon, és első kézből reagáljon a híresztelésekre. „Jól vagyunk. Igazából az történt, hogy Judie egy tévéműsorban szerepel, és azért nincsenek közös posztok, és ezért nem lát senki minket együtt, mert ő éppen eleget tesz egy munkájának – mondta Curtis a Tények Plusznak, utalva a Farm VIP-ra, amelynek idei évadában Judit a Sárga csapatot fogja erősíteni. Azt ebben az interjúban is hozzátette: nehéz időszakon vannak túl. – Azt nem tagadom, voltak hullámvölgyek, de melyik kapcsolatban nincsenek? De együtt vagyunk, szóval nem szakítottunk” – magyarázta.

Néhány órával később, a mai Reggeliben már korántsem volt ennyire derűlátó, és máshogy fogalmazott. „A párkapcsolatom most tényleg egy hullámvölgyben van, ráadásul ő jelenleg egy tévéműsort forgat. Nehéz időszakot élünk meg. De sokat koncertezem, és a kisfiammal vagyok, ami teljesen feltölt” – taglalta a reggeli műsorban.

Ezek után ember legyen a talpán, aki el tudja dönteni, vajon együtt van-e még a sztárpár.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!