Napi friss

Tóth Gabi állítja: “Nem történt megcsalás”

Az énekesnő exkluzív interjújában részletesen beszél tönkrement házasságáról és új szerelméről.

A Blikkben olvasható interjúban azt állítja, szó sem volt hűtlenségről. Tóth Gabi ugyanakkor hosszasan ecseteli, miért nem működött a házasságuk. „A különbözőségeken kívül az (volt az ok), hogy nagyon hirtelen jöttek az események az életünkbe, nem volt időnk mélyen megismerni egymást. A gyermekünk születésével kezdett kettőnk között kikerekedni az, hogy mások az érdeklődési köreink, más az értékrendünk. Túl gyorsan történt minden, igazából előbb jobban meg kellett volna ismernünk egymást. Mindketten próbáltunk alkalmazkodni a másikhoz, de valljuk be, felnőttként nehéz felülírni azt, amit otthonról hozunk.”

„Gyakorlatilag évek óta küzdöttünk mindketten. Én szakemberhez is eljártam, mindent megpróbáltam, hiszen otthonról is azt az értékrendet hozom, hogy egy család összetart, és azt szerettem volna, ha sok gyermekem születik, nagy család vesz körül. Ám egy ponton be kellett látnom, hogy mint férfi és nő nem tudunk működni együtt, utána pedig jött a felismerés, hogy Hannaróza fejlődésének biztosan nem tenne jót, ha olyan szülők mellett nőne fel, akik nem boldogok egymás mellett. Hosszú hónapok, évek őrlődése után mondtam ki, ehhez még mindketten túl fiatalok vagyunk, elég.”

Nem tagadja, férje, Krausz Gábor jogosan tűnt sokak számára a szenvedő félnek. „Ebből a szempontból teljesen jogos az emberek véleménye, mert mi tényleg csak a jót mutattuk, de azért mentségünkre legyen szólva, ez minden emberre igaz. Nem volt minden rossz, voltak szép élmények, amiket megosztottunk, és akkor tényleg boldogok voltunk, nem színleltük. Egyszerűen azonban be kellett látnom, hogy nem illünk össze Gáborral, mint pár. Nem működött a házasságunk. (…) a döntést én hoztam meg, én mondtam ki, azon a ponton, amikor úgy éreztem, mindent megtettem ezért a házasságért. Fájt, amikor Gábor burkoltan megjegyzéseket tett rám a közösségi oldalán, de megértem, hogy férfiként nehéz volt feldolgoznia a házasságunk kudarcát. Nekem sem volt könnyű, hiszen amikor kimondtam, hogy igen, egy életre terveztem. A döntés meghozatala előtt hosszú időn át magamban őrlődtem, és ami utána következett, nagyon megviselt, bár nem mutattam a külvilágnak, csak a legszűkebb családi körben beszéltem róla.”

Volt férjéhez fűződő viszonya és a válás is szóba került. „Igen, tavaly év végén hivatalosan is szétválasztottak minket. Ahhoz képest, amilyen egy válás általában lenni szokott, nekünk egészen jó a viszonyunk. Mindent jól menedzselünk, a kislányunkat, Hannarózát helyezzük előtérbe. Eleinte voltak közöttünk feszültségek, de most már jó szülőtársi viszonyban vagyunk egymással.”

Az énekesnő hangsúlyozta, nem a hűtlenség vetett véget a házasságának Krausz Gáborral.
„Nem történt megcsalás. Mátét (Papp Máté Bence, a Fricska táncegyüttes frontembere – a szerk.) évek óta ismerem, jó ideje pedig együtt is dolgozunk. Mi még nem alkottuk egy párt, amikor a lapok már kész tényként kezelték a kapcsolatunkat. A közös munka egyre közelebb hozott minket, az otthoni feszültségek pedig egyre távolabb sodortak a férjemtől. Akkor jöttünk rá, hogy ez igazi szerelem, amikor már kimondtuk, hogy külön folytatjuk. Nem egy férfi miatt döntöttem a válás mellett, hanem magam és a lányom lelki egészsége miatt. A szerelem csak később jött.”

Szó esett arról a nyilatkozatáról is, amelyben az jelent meg, hogy összejárnak az új párjával, Papp Máté Bencével, a volt férjével, Krausz Gáborral, és annak párjával, Mikes Annával.
„Az a nyilatkozat, amit az egyik portál az én számba adva megjelentetett, tele volt csúsztatásokkal. Nem járunk össze, nem vagyunk négyen barátok, de az tény, hogy korrekt a viszonyunk. Intelligensen viszonyulunk egymáshoz, és nemcsak a lányunk érdekében, hanem mert tiszteljük egymást, az elmúlt hat évet. Úgy érzem, mostanra mindkettőnkben elcsitultak az indulatok, sérelmek, és abban bízom, hogy az idő előrehaladtával egyre jobb lesz a viszonyunk.”

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!