Napi friss

Varga Ádám: „Én már nagyon szeretném, ha nemsokára érkezne egy baba”

A fiatal színész korábbi forrófejűségét maga mögött hagyta, és tudatosan, fontolva építi karrierét. Magánéletében is révbe ért, menyasszonya van, ám van, ami még az esküvőnél is fontosabb a számára.

Varga Ádám már gyerekként is imádott a figyelem középpontjában lenni, mindent elkövetett ennek érdekében, még ha néha a családja idegeire is ment. „Nem bírtam elviselni, ha nem rajtam van a fókusz. Vannak családi videók, ahol a szüleim próbálnak elmondatni egy verset a kissé szégyenlős öcsémmel. Én közben meztelenül beugráltam a kamera elé, és ott cigánykerekeztem, csak hogy velem foglalkozzanak. Elég idegesítő gyerek lehettem. Felnőtt koromban ebből sikerült már visszavennem” – meséli a fiatal színész a story.hu-nak.

Könnyen verekedésbe keveredett

Kamaszkorában és fiatal felnőttként lobbanékony természete gyakran bajba sodorta, olyannyira, hogy a verekedésektől sem riadt vissza. „Akkoriban kiszakadtam a biztonságos családi közegből, és igencsak bontogatni kezdtem a szárnyaimat. Nagyon nagyfiú akartam lenni, gyorsan fel akartam nőni. Ezek a belső frusztrációk a gyerekkor és a felnőttkor között eredményezhették azt, hogy nem mindig tudtam kordában tartani az indulataimat – ismeri el. – De olyan soha nem fordult elő, hogy ok nélkül verekedtem volna, csak könnyen provokálható voltam. Ma már nem tudom elképzelni, mi kellene ahhoz, hogy verekedésbe keveredjek.”

Már gyerekként is szeretett szerepelni (Fotó: Archív)

Ahogy elköteleződött a színészet mellett, kezébe vette az élete feletti irányítást is, ezzel együtt pedig forrófejűséget is sikerült levetkőznie. „Sokáig két út volt előttem: állatorvos leszek vagy színész – folytatja Ádám. – 18-19 évesen azt éreztem, hogy az utóbbi iránti vágy erősebb bennem, ezért ezen az úton indultam el. Eleinte biztos voltam benne, hogy hamar befutok, és gyorsan híres leszek. Szerencsére nem így lett. Nagyon rögös út vezetett idáig, amiért hálás vagyok, hiszen ez alázatra tanított. Egyébként a szereplési vágyam is sokat csendesedett, bizonyára azért is, mert úgy érzem, ezt teljesen ki tudom élni a hivatásom keretein belül.”

„Nem célom megélhetési celebnek lenni”

A színpadi sikerekkel párhuzamosan a televíziózás is egyre nagyobb szerepet kap az életében. Olyan produkciókban láthattuk őt, mint A Tanár című RTL-es sorozat, vagy a Celeb vagyok, ments ki innen! vagy újabban A híd című realityben, az HBO Max streamingszolgáltatón. „Azért is vagyok szabadúszó színész, mert nagyon hamar megunok mindent, mindig kellenek az új impulzusok – magyarázza. – Kíváncsi voltam, milyen hatással lesznek rám ezek a műsorok, és egyiket sem bántam meg. Mindemellett azt szeretném, ha a színészet maradna az első számú dolog az életemben. Ide mindig vissza szeretnék találni. Nem célom megélhetési celebnek lenni, de szeretek kalandozni, és új dolgokat kipróbálni. ”

Celeb vagyok, ments ki innen! hatodik évadában is szerepelt (Fotó: RTL/Sajtóklub)

Ő is tudja, a színészek egy része ma is hajlamos lenézni, vagy legalábbis más polcra helyezni a tévében szereplő kollégáikat. Ádám szerint azonban a két dolog kiválóan ki tudja egészíteni egymást. „Megértem azokat is, akiknek a színpad a szent. Viszont szerintem nem kell lenézni azokat, akik a tévében vagy a médiában is szerepelnek. Én például néha egy üzleti termekként tekintek magamra. Azt a terméket árulom, ami tulajdonképpen én vagyok, és ebből tudok pénzt keresni. Ezért is vállalok el olyan tévéműsorokat, amelyeket önazonosnak érzek, és szeretek csinálni.”

Fiatal apuka szeretne lenni

Nemcsak szakmailag, hanem a magánéletében is kiegyensúlyozottabb és boldogabb, mint valaha, hiszen megtalálta élete szerelmét, és úgy érzi, révbe ért. „A párom, Merci immár a menyasszonyom. Még sohasem volt ennyire komoly párkapcsolatom. Tudatosan építjük a közös jövőnket. Fontosnak érezzük, hogy első lépésként kialakítsuk a közös kuckónkat. Az esküvő csak másodlagos, nem érezzük sürgetőnek. Először idén nyárra terveztük, de aztán házalakításba kezdtünk. Jelenleg jövő nyárra tervezzük az esküvőt, de ez sincs kőbe vésve. Sokkal fontosabbnak érzem, hogy biztonságosan lerakjuk az életünk alapjait, mint hogy egy bulira elszórjunk egy csomó pénzt.” Ádám nem tagadja, egyre inkább foglalkoztatja a családalapítás gondolata. „Én már nagyon szeretném, ha nemsokára érkezne egy baba. Nem szeretnék öreg apuka lenni. Látom magam, ahogy fiatalon, erőm teljében bandázom a kamasz gyerekeimmel. Úgyhogy ha a menyasszonyom mondaná, ideje családot alapítani, azt mondanám, vágjunk bele!”

Ádám 33. születésnapját Barcelonában ünnepelték (Fotó: Archív)

Kiemelt képek: RTL/Sajtóklub; Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!