Napi friss

Istenes Bence elárulta, hogy mit hiányol a The Voice-ból

A műsorvezető több tehetségkutatót is levezényelt, ebben a műsorban azonban más szerepet kapott.

Az idei év sem maradhat el tehetségkutató nélkül, azonban a megszokott X-Faktor helyett a The Voice-ban keresik az aranytorkú énekeseket. Habár a cél ugyanaz, az utóbbiban tényleg csak a hang számít, hiszen a zsűri a gomb megnyomásáig nem láthatja, hogy ki áll a színpadon. Ennek köszönhetően idén nem kaptak esélyt a vicces, olykor polgárpukkasztó szereplők, amit a műsor házigazdája, Istenes Bence is hiányol. „Tehetségkutatót nagyon rég vezettem már – mesélte a ZSHOWTIME legutóbbi adásában, és bevallotta, hogy hiányolja a versenyzőkkel való csipkelődést. – Ez az utolsó nap itt a válogatón, és más hangulata van, mint az X-Faktornak. Én sajnálom, de nincs trollkodás. Szeretem a trollkodást meg az ökörködést, de itt tényleg jó énekesek és nagyon jó énekesek vannak, és gyakorlatilag én sem úgy működöm, mint, mondjuk, az X-Faktorban, sem a családtagokkal, sem a versenyzőkkel. Alapvetően jobb fej vagyok, mindenkit próbálok építeni, még ha nem is jutottak tovább” – magyarázta Istenes Bence, aki szerint a coachok is sokkal finomabban fogalmazzák meg a véleményüket egy-egy produkció láttán.

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!