Napi friss

Tolnay Klári és Darvas Iván – A megcsalást igen, a börtönt már nem élte túl a házasságuk

Rövidre szabott kapcsolatuk alatt mindketten hűtlenek lettek.

Darvas Iván az első feleségét, Tolnay Klárit 1946-ban ismerte meg az Eurüdiké próbáján. „Én voltam a huszonegy éves, névtelen, kezdő senki, míg színpadi partnernőm harminckét éves, karrierjének, nőiségének, varázsának diadalmas csúcsán álló, országos hírű, gyönyörűséges nagy sztár volt. Felforrt körülöttünk még a levegő is – emlékezett vissza könyvében Darvas arra az időszakra, amikor egymásba szerettek. – Míg azelőtt semmilyen problémát, csöpp lelkiismeret-furdalást sem okozott, hogy egyfajta tréfás, felelőtlen, ártatlan poligámiában éljek, mostantól kezdve szigorú, monogám életformára álltam át. Nem sokáig. Beköszöntött a házasságunkban az a bizonyos kritikus hetedik év, és kiderült, semmivel se vagyok különb bármelyik magam korú kollégánál. Világossá vált számomra, hogy esendő, bűnös lélek vagyok…” Darvas Iván ugyanis időközben beleszeretett Váradi Hédi színésznőbe, aki Bessenyei Ferencet hagyta ott a kedvéért, de ezen sikerült túllendülniük. Azonban 1956-ban Darvas Ivánt politikai okokból bebörtönözték. Tolnay látogatta, ám közben kapcsolatba került Mensáros Lászlóval. Ezt már nem élte túl a frigyük, elhidegültek egymástól, majd Darvas szabadulása után, 1958-ban elváltak.

Kiemelt képek: Filkasz József; Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!