Csukás István fiatalon kétszer is megnősült, de az első házassága alig egy évig, a második pedig négy esztendeig tartott. „Fiatal voltam, igazi bohém. Üres zsebbel kerültem Budapestre, s bizony egy kezdő költő akkoriban is jobbára nyomorgott. De később is, amikor már több honoráriumot kaptam, feléltem, elkártyáztam a pénzemet. Akár egyedül voltam, akár nős, mindig albérletből albérletbe vándoroltam – mondta a Kisújszálláson egy kovácsmester fiaként született író. – Akkoriban még hegedűművésznek készültem, de majdnem matematikus lett belőlem, olyan jó volt a tanárom. Tizenhét éves koromtól kezdve, mikor az első versem megjelent, már tudatosan költő akartam lenni.” Nem tagadta, hogy egykor habzsolta az életet. Akkoriban, ha megismerkedett valakivel, máris úgy érezte, hogy iszonyúan szerelmes. „Minden nőt azonnal el akartam venni. Kétszer sikerült is, de hamar kiderült, hogy az érzelmek nem sokáig tartottak. S ami nem megy, azt szerintem egy percig sem szabad erőltetni. Ami ma szerelem, az holnapra könnyen pokollá válik. Arról nem is beszélve, hogy nincs szörnyűbb egy gyereknek, mint az, ha a szülei elváltak. Nem akartam meggondolatlanul családot alapítani, ezért sem lett utódom. Azt mondtam, miattam ne sírjon egy kisgyerek.”
Az író már negyven is elmúlt, amikor a véletlen összehozta Máriával, akivel több mint harminc évig élt együtt. „Amit fontosnak tartok, az a jókedv, azt lehet erőltetni is, tudniillik nem kerül több energiába, mintha rosszkedvűnek lenni. A gondokat hagyjuk az ajtón kívül! A jó dolgokra koncentrálok, a rosszakat elfelejtem, nem foglalkozom velük. Ez lehet az én titkom, ettől vagyunk mi a feleségemmel ennyire boldogok” – mondta egy interjúban a Süsü, a sárkány atyja, aki három évvel felesége halála után, 2020‑ban költözött el az árnyékvilágból – egy fantasztikus életművet maga után hagyva.
Főzött és olvasott
Imádott bográcsban főzni, a hozzávalókat szertartásosan a piacon szerezte be hozzá. „Ott az ember órákig el tud bóklászni. A specialitásom az alföldi káposzta. A másik hobbim a krimiolvasás, gyűjtöm őket. Ha már nem férnek el, párat eladok az antikváriumban – amiket aztán visszavásárolok, mert mindig megsajnálom őket. Nevetnek is mindig rajtam a boltban.”
Kiemelt kép és fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu
