Hazai sztár

Náray Erika otthona akkora, hogy ott lesz idén az osztálytalálkozója – fotókkal

A színésznő nyolc éve költözött el a belvárosból: egy kollégája, Böhm György ajánlotta a zuglói lakást, amibe az adottságai miatt azonnal beleszeretett.

Otthonosabb már nem is lehetne Náray Erika zuglói lakása, amelyben ugyan nincsenek családi ereklyék, sem drága antik tárgyak, van azonban egy konyha, amelyben mindennap rotyog valami finomság, hiszen Erika imád sütni-főzni. Hatalmas teraszán pedig hamarosan régi osztálytársait látja vendégül. A lakás éke, a perzsaszőnyeg pedig egy izgalmas törökországi utazás emlékét őrzi. A színésznő egyszer kíváncsiságból betelefonált egy rádióműsorba, hogy saját otthonáról szerezzen információt. „Meg szerettem volna tudni, hogy mennyit ér a lakásom, de még a szakértő sem akarta elsőre elhinni, hogy a 77 m2-es lakásához tartozik egy 86 m2-es terasz is. Ez az építészeti stílus ezen a környéken, pláne 1942-ben, nem volt jellemző. Azóta kiderítettem, az építtető különleges ajándéknak szánta az egyik rokonának, én pedig az adottságai miatt szerettem bele. Igaz, kihasználni még nem igazán tudtam. Aki mostanában építkezett, tudja, anyagilag mit jelent felújíttatni egy ekkora területet, aminek a fele is bőven elég lenne. Főleg, hogy mire kész lett, a lányom már rég nem élt itthon. Jövőre viszont ide szervezem az osztálytalálkozót. Egy biztos, ülőhelyünk lesz elég, mert amikor megvásároltam az ülőgarnitúrát, azonnal rájöttem, duplázni kell belőle, mert ekkora területen nem mutat a kevés bútor. És bár most téliesítettem a teraszt, nyáron sincs rajta túl sok zöld. Sajnos a kertészkedéshez nem értek, a növények elpusztulnak a kezem között.”

Kiemelt kép és fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!