A divattervezőből lett író-festőnek korántsem volt könnyű meghozni ezt a döntést. Végül az élet igazolta: jól döntött.
#író
Kétszer is elvált, mire megtalálta élete párját. Harmadik feleségével azonban hiába voltak több mint harminc évig házasok, nem született gyermekük. De ő ezt nem bánta.
Egészségügyi állapota miatt döntött így a Kossuth-díjas író.
A fiatal író nehezen bírja a nyomást.
A színésznő korábban Bíró Icával rúgta össze a port, most azonban úgy tűnik, újabb csapattársa orrolt meg rá.
Az író legutóbbi bejegyzése sokaknál kiverte a biztosítékot.
Holott az egykori divattervező már az első perctől rajongott a színésznőért.
Dolgozott napilap tudósítójaként, állt tanári katedrán az egyik legrangosabb amerikai egyetemen, de állítja: íróként tud csak igazán kiteljesedni.
Thomas Erikson írta az Idiótákkal körülvéve című könyvet. A Margó Fesztiválon találkozhatnak most vele az olvasók.
Sokan a könyveiből ismerik, vagy a közéleti szerepvállalásai nyomán. A 97 éves írónő arról is mesélt a Bestben, milyenek a mindennapjaik fizikus párjával.