Hazai sztár

Dombóvári István: „Elsősorban apa vagyok, minden más csak ezután következik”

Az ország egyik legismertebb humoristája, szülőfaluja művelődési házának igazgatója, a legfontosabb szerep mégis valami egészen más a számára.

Dombóvári István a magyar stand-up első hullámában vált ismertté nagyjából 15 éve. Azóta nagyot változott a világ, de az ő népszerűsége töretlen maradt. Ennek pedig egy oka van, az önazonosság. „Humort nem lehet méricskélve csinálni, attól tartva, esetleg ki bántódik meg egy-egy poénon. Ez a túlzott politika korrektség egy hülye divat, nem több. Ha valaki pusztán ennek jegyében kezdte el tisztelni az embertársait, az elmehet a fenébe. Az én univerzumomban mindennel lehet viccelni. Nekem is beszólhat bárki bármit, mindig csak a közlő szándéka a fontos” – mutat rá Dombi.

„A magam ura vagyok”

Csípős beszólásokból új műsorában, a Mém overben sem lesz hiány, amely a VIASAT3-on látható péntekenként este 8-tól. „Manapság a tévéműsorok többsége csupán egy-egy korosztályhoz kíván szólni, de a Mém over egyfajta hidat szeretne képezni a generációk között, hiszen a mémek miatt a fiatalok számára is tartogat érdekességet, a beszélgetős, történetmesélős jellegénél fogva pedig az idősebbeket is megszólítja – mondja izgatottan. A műsorvezetés nem teljesen új terep számára, hiszen a Got Talentben és Testbeszédben már kipróbálhatta magát, de nem tagadja, kellett egy kis idő, amíg újra felvette azt a ritmust, amit egy ilyen szerepkör megkíván. – Nagyjából ötévenként talál meg egy-egy ilyen felkérés. A műsorvezetés egyetlen nehéz­sége számomra, hogy vannak keretek, hiszen az életem más területein a magam ura vagyok. Ilyenkor eleinte kicsit mindig a fejemhez kapok, de gyorsan felveszem a fonalat, és igyekszem a gépezet jól működő fogaskereke lenni” – mondja nevetve.

A Hungary’s Got Talent műsorvezetője volt (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

Művelődési házban dolgozik

De nemcsak a tévéstúdióban igyekszik hasznossá tenni magát, hanem Jászkarajenőn, a művelődési házban is, ahol dolgozik. „A művelődési ház egy utcányira van az otthonunktól, és zavart, hogy rendezvények hiányában hosszú ideig kihasználatlanul állt. Van egy művelődés-szervezői diplomám, és azt vállaltam, hogy értékes, érdekes programokat hozok ide – mondja Dombi. – Egy remek csapat tagja vagyok. Három évvel ezelőtt kezdtünk el dolgozni, és a munkánk meghozta a gyümölcsét, mert ma már sokféle program van. Minden évben rendezünk például egy nyári fesztivált, ahol országosan ismert zenekarok is fellépnek. Ilyenkor többen vannak itt, mint ahányan laknak a faluban. Ez is úgy alakult, ahogy néhány más dolog az életemben, volt egy ötletem, kihúztam középre egy széket és körém gyűltek az emberek” – büszkélkedik Dombi.

Imád Jászkarajenőn élni (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Két fia született

Nem könnyű ennyi fronton egyszerre helytállni. Alapos tervezés és egy stabil támasz nélkül neki sem menne. „Elsősorban apa vagyok, minden más csak ezután következik. Az, hogy ennyi különféle projekt tud futni egyszerre az életemben, nagyrészt a feleségemnek és a közösen kidolgozott logisztikának köszönhető. Nagyjából fél évre előre pontosan tudom, hogy melyik nap hova kell mennem, mit kell csinálnom. Ez máshogy nem is működhet – avat be titkai­ba a kétgyermekes családapa. A humorista nagyobbik fia három-, a kisebbik pedig alig féléves. A jövőjüket egyértelműen Jászkarajenőn képzelik el, eszük ágában sincs elköltözni. – Szeretjük az itteni életünket. A nagyobbik fiam most kezdett el bölcsődébe járni, okos, kreatív, szépen beszél. Látszik rajta, hogy azzal foglalkozik, amivel egy ilyen idős gyereknek kell. Nem tölti a fél napját utazással, hanem néhány perc alatt hazaér, és ha úgy tartja kedve, órákig játszhat az udvaron. Márciustól szeptemberig sokkal többet vagyunk kinn, mint benn” – árulta el Dombi.

Fábry Sándor, a hallgatólagos mentor

Dombóvári István mentorként tekintett Fábry Sándorra pályájának elején. Kettőjük kapcsolata azóta sem szakadt meg. „Tavaly lépett fel nálunk. Egyfajta hallgatólagos mentor volt ő nekem. Azzal segített a legtöbbet, hogy hagyott fellépni a műsorában. Az ilyenfajta segítség egyáltalán nem jellemző a hazai szórakoztatóipari szakmára.”

Kiemelt képek: VIASAT 3, Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!