Ma már tudja a kérdésére a választ?
Joshi Bharat: Igen, de ne gondoljon vaskos, kézzel fogható üzenetekre, hanem ezek sokkal inkább finom belső érzések. Biztosan tudom, kettőezer huszonnégy az én évem lesz, már semmi rossz nem történik velem, még olyan sem, amire azt szoktuk mondani, hogy adott pillanatban nem tetszik, de hosszú távon a javamat szolgálja. Már csak olyan jön, ami az életem utolsó szakaszát előkészíti, ami lehet három, de akár húsz év is. Ez lesz a megérkezés időszaka.
Hajdan foglalkozott jövendőmondással, mintha most is azt tenné.
J. B.: Igen, mert nagyon érdekel. És ahogy öregszem, a hatvannyolcat kivégeztem, beléptem a hatvankilencbe, alszom egy jó nagyot, és már 70 leszek, bölcsülök, és már csak a számomra fontos dolgokkal akarok foglalkozni.
Két lánya van, ők már felnőttek, gondolom, ők a legfontosabbak az életében. De milyen a kapcsolata a volt feleségével, Csillával?
J. B.: Két házasságomból két gyerekem született, a nagylányom egy nemzetközi cégnél rendezvényszervező, legtöbbször külföldön dolgozik, Csillával közös lányunk, Shila 29 éves, jogi egyetemet végzett, és már nagyon sikeres közjegyző. Az egyik lányom az introvertált, a másik az extrovertált énemet örökölte, jó látnom, hogy ami én vagyok, azt bennük is felfedezem. A házasságaimról, a szerelmekről csak annyit, abban hiszek, ha valakit öt percre is szerettem, és senkit sem szerettem csak öt percig, nagy tisztelettel és szeretettel vagyok iránta. A volt feleségeimmel jóban vagyunk, Csillát például hívom telefonon, hogy segítsen, ha megakadok a főzésben. Verhetetlen a konyhában.
Nem gondolja, hogy újrakezdhetné Csillával? Hogy újból egy család lehetnének?
J. B.: Visszaút nincs, már egyikünk sem az, aki volt. Ennek így kellett történnie, és biztos vagyok benne, hogy hogy mind a kettőnknek így a jobb. Boldogtalan légkörben sokáig élni nem jó, mert abban mindenki megbetegszik, de akár bele is halhat.
A válása után jött egy új szerelem, már ennek is vége.
J. B.: Ez a szerelem sorsszerű, karmikus volt, és ennek így kellett végződnie. Én már semmit nem akarok mindenáron, tehát nincs bennem az, hogy jaj, egyedül nem jó, legyen valakim, legalább nem kell porszívóznom, nem kell főznöm, tehát nem ilyen szempontok alapján gondolom a jövőmet. Buddhista beállítottságú vagyok, aminek az a lényege, hogy az egóból alaposan le kell faragni, mert az nagyon ravasz, mindig vissza akar jönni. Olyan, mint a víz, mindig meg is találja a visszautat.
Az elmúlt években volt alkalma megtapasztalni a szegénységet és a jómódot egyaránt… Hogyan tud ezekhez a változásokhoz lelkileg alkalmazkodni?
J. B.: Én Indiában nagy szegénységben nőttem fel, 25 évesen, miután Magyarországra költöztem, a nulláról kezdtem az életem, sok munkával teremtettem egzisztenciát magamnak, a családomnak. Se amiatt nem éreztem szomorúságot, amikor nem volt pénzem, sem az nem töltött el boldogsággal, amikor több volt. Mondom, buddhista vagyok, és a buddhistákat a pénz egyáltalán nem érdekli.
A családja Indiában maradt, tartja velük a kapcsolatot?
J. B.: A szüleim meghaltak, 13 éves voltam, amikor apám elment, indiai szokás szerint a legkisebb, tehát én gyújtottam meg a máglyát alatta, amikor elhamvasztották. Anyám kilencvenen túl volt, amikor meghalt, akkor én már évtizedek óta itt éltem, és nemhogy meggyújtani nem tudtam a máglyát, de még nézni sem. Öten voltunk testvérek, én vagyok a legkisebb. Az egyik testvérem rögtön a születése után meghalt, a másik másfél éves korában, a harmadik már felnőttként ment el. Az öregek elmennek, ez az élet rendje, de Indiában élnek az unokaöcséim, úgy szeretem őket, mintha a saját gyerekeim lennének.
Búcsúzóul tud egy tanulságos buddhista történetet mondani, ami segíthet az életben?
J. B.: Ez egy nagyon tipikus és tanulságos zen történet: mester és tanítványa egyik faluból a másikba megy, és egy folyón kell átúszniuk. Látják, hogy mellettük egy nő fuldoklik, de miután a mester nagyon ortodox, hozzá sem szabad érnie, nem segít a nőnek. A tanítvány odúszik, és kimenti a fuldoklót. A mester csóválja a fejét, és jóval később csak annyit mond: „Fiam, vétkeztél, hozzáértél a nőhöz, ez bűn, büntetés jár érte.” A tanítvány erre azt mondja: „Mester, kimentettem, és letettem a parton, maga pedig még mindig cipeli a fejében.”
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu
