Napi friss

Meglepő, ki szurkolt Sánta Lacinak a Sztárboxban – fotóval

A színész győztesen távozott a ringből.

Sánta Laci és Pachert Balázs összecsapásával indult a vasárnapi Sztárbox. A Madách Színház népszerű színészének rengetegen drukkoltak a helyszínen, többek között egykori ökölvívó édesapja és a testvére, Gergő, valamint Rippel Feri és a Sztárbox női versenyzője, Dér Heni is. Ami meglepő, hogy a helyszínen szurkolt Sánta Laci volt felesége, Széphalmi Juliska is, aki Rippel Feri mellett drukkolt lelkesen.

Széphalmi Juliska a helyszínen szurkolt Sánta Lacinak (Fotó: Trenka Attila/fotocentral.hu)

Sánta Laci nem titkolta, annak idején nagyon megviselte a válás, akárcsak Széphalmi Juliskát. Idővel azonban rendeződött a viszonyuk, ami nem is csoda, hiszen van egy kisfiuk, Lacika, akit azóta is közösen nevelnek. „Sosem voltunk igazán rosszban, de voltak hullámvölgyek, egy váláskor értelemszerűen vannak feketelyukak, amelyek megmaradnak az ember fejében. De alapvetően egy dologban mindig egyetértetünk, hogy a fiunk, Lacika életében mindketten egyforma mértékben legyünk jelen” – nyilatkozta korábban a színész.

Sánta Laci végül pontozással nyert a Sztárboxban.

Döntsd el Te, hogy ki legyen az év csillaga! Szavazz és nyerj! Kattints!

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!