Kajdi Csaba Cylát romantikus szálak fűzték világhírű modellje, Ebergényi Réka majdani férjéhez, Christianhoz. Sok feszültség övezte a szerelmi háromszöget.
#Kadarkai Endre
Főnökei egy listát adtak Kadarkai Endre kezébe, kivel nem ülhet le beszélgetni. Az interjúkirálynak ez nem fér bele, másnap be is adta a felmondását. Mint mondta, nem tudna...
Az 54 éves énekes szerint jó apuka lenne, és nem zárja ki, hogy egy nap lesz gyermeke.
Kadarkai Endre meglepő őszinteséggel vallott arról, hogy nem maradéktalanul boldog. Miközben nagy áldozatokat hozott azért, hogy a szakmájában a maximumot nyújtsa.
Szorongás, túlzott maximalizmus, az érzelmei felvállalása − kevesen gondolnák, de bizony ezekkel a démonokkal a híradósból lett üzletasszonynak is meg kellett küzdenie. Mára...
Évekig cipelte gyerekkori traumáit az egykori televíziós, aki legszívesebben visszautazna az időben, és megvigasztalná kiskori énjét.
A Nemzet Színészétől kapott sértés máig fáj a színész-producernek.
A covid fordulatot hozott az életében.
Kadarkai Endre, az ország legnépszerűbb riportere tömérdek mély és tartalmas interjút készített már a pályafutása során. Egyszer azonban elszakadt nála a cérna.
A Gasztroangyalt szembesítették élete meghatározó férfijaival.



