Nem igen enged betekintést a magánéletébe Mester Tamás, Kadarkai Endrének azonban megnyílt. Mesélt az agglegényéletről, és arról is, hogy szeretne-e családot alapítani.
Nincs itt az ideje
„Az én szabadon választott egyedüllétemmel nincs bajom. Mert az, amivel most foglalkozom (meditáció és önfejlesztés – a szerk.), könnyebb így csinálni. Nekem nincs egyáltalán magánéletem. Mondhatni azt, hogy a kreativitás oltárán feláldoztam a magánéletemet. De ezek egyébként túl nagy szavak. Inkább azt mondanám, hogy egyszerűen szeretem ezt csinálni, amit csinálok. Bármilyen alkotásról is legyen szó. És ebben valahogy nagyon nincsen helye annak, hogy ott legyen velem valaki.
Amikor párkapcsolatban voltam, akkor is szétdolgoztam magam. Tehát 10-12 órákat mindig azzal foglalkozom, ami az alkotás. Az én életemben, azt gondolom, ennek talán nincs itt az ideje. Vagy nem azért születtem.
Tehát egy ’let it be’ üzemmódban tartom ezt a párkapcsolatos kérdést. Nyitva hagyom a lehetőséget, de még a szemem sincs annyira nyitva. Nem nézegetem, hogy ki lehetne az én következő kedvesem, hanem azt gondolom, ezt az élet elintézni. Hogyha minden determinálva van, akkor ez is.”
Jó apuka lenne
„Ez nem feltétlenül mindenkinek a sajátja, ez a belső késztetés, hogy ő továbbörökítse önmagát. Van olyan barátom, aki azt mondja – van gyereke –, hogy el se tudom képzelni, az micsoda öröm.
A szerelmen túl egy annyira önzetlen és feltétel nélküli szeretet, hogy azt nekem jó lenne megtapasztalnom. És nem vagyok egyébként ellene.
De sosem jött el az életemben, legalábbis eddig, s talán nem is fog már, ez az ösztön, hogy ezt én akarom, hogy ezt én mindenképpen szeretném. Azt gondolom, jó apuka lennék, de ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül akkor ebbe az irányba kell mennem. Nagyon szeretem a gyerekeket, de nem volt ilyen késztetésem, hogy sajátom is legyen.”
Nincs sok idő
„Amikor egyszer kórházban voltam, emlékszem, hogy a mellettem lévő teremben otthagytak ilyen kisgyereket a szüleik. És akkor azt gondoltam, hogy fúh, hát lehet, hogy haza kellene vinnem, és örökbe fogadni valakit, akire vigyázni lehet.
Ez oké, ez a fajta ösztön ez megvan. De azt, hogy én saját magam… Nem tudom… Ebben a kérdésben bizonytalan vagyok. Nehogy azt hidd, hogy nekem most valami konkrét álláspontom van ebben az ügyben, és nem tágítok, és meggyőződésem van. Valahogy így alakult. Még alakulhat, csak nem vagyok benne biztos, hogy sokáig lehet ezen a kérdésen még rágódni a korom miatt.”
Kiemelt kép: Szabolcs László/fotocentral.hu
