Stahl Juditnak meglehetősen bonyolult kapcsolata volt a szüleivel. Egyrészről imádta őket, másrészről olyan sok és mély sérelem érte kislányként, amelyeket csak nagyon nehezen tudott feldolgozni, már ha egyáltalán fel tudta. Minderről Kadarkai Endrének nyílt meg a Hallgatlak – Jótanácsok az élethez című podcastműsorban.
„Elég nehéz édesanyám volt/van. Sok mindent kaptam, ami pozitív, és sok mindent, ami negatív. Voltak rendkívül helytelen döntései, amikről már ő is tudja, hogy rendkívül helytelenek voltak. Ezek biztos, hogy nagyon mélyen érintettek, és biztos vagyok benne, hogy soha többet nem követné el az unokáival, ezért gondolom, hogy ezeket bánja”
– fogalmazta meg érzéseit sokat sejtetően. „De azt is láttam, hogy milyen keményen dolgozik. Ha valamit el akart érni, elérte. Az apukám matematikaprofesszor volt, tehát nagyon elméleti ember, ezért két nagyon eltérő karakterű szülőm volt. A praktikus, a földön álló az az anyu, az apu meg rendkívül bölcs.”
Végül egyetlen egy konkrét, ám annál megdöbbentőbb esetet mesélt el, ami bizonyosan az édesanyja említett rossz döntései közé tartozik.
„Nagyon nehéz azt megtanulni, hogy visszamenjek ahhoz a kislányhoz, aki én voltam egykor, és megtanuljam szeretgetni és megvigasztalni az összes szomorúsága és szorongása kapcsán. Négyéves koromtól hagytak úgy otthon engem a szüleim egyedül, hogy elmentek este, és rám zárták az ajtót, és azt mondták, hogy egy ilyen okos kislány tudja, nincs mitől félni. Na most akkor én ezek szerint buta voltam, mert rettegtem.”
„Minden délután, este ott voltam nála”
A híradósból lett gasztrosztár és üzletasszony mindemellett rendkívül sokat is köszönhet a szüleinek. Az ő útmutatásukkal értette meg azt például, hogy praktikus több lábon állnia, ezért végezte párhuzamosan a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakát a cukrász szakmunkásképzővel. Édesapjától tanulta meg az emberi tartás és tisztesség alappilléreit.
Bármiben is hibáztak a felmenői, nagyon szereti őket, és a mai napig is csak a könnyeit visszanyelve tud beszélni édesapja elvesztéséről. „Az apu betegségénél láttam azt, hogy lehet lefogyni, elfogyni. Ha látsz ilyet, megváltozik a véleményed a testről. Hatvankilenc éves volt, amikor elment, meghalt. Úgy ment el, hogy tudta, meg fog halni, és fél évet várt rá. Fél évig volt az az állapot, amikor mondták, hogy beteg, és nem tudják megmenteni. Kérdezte, hogy akkor ő most mit csináljon? Feküdjön le, és várja, míg meghal?”
Végül a lehetőségeihez képest az utolsó pillanatokig aktív maradt. „Minden délután, este ott voltam nála, aztán összecsuklottam. Ha valamiben jó vagyok, akkor az az, hogy ha baj van, ott legyek. Amikor apu elment, három évig sikítva ébredtem, nem volt jó mellettem aludni.”
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu
