Villáminterjúnkban a színésznő azt is bevallotta, mostanában mennyi időt tudnak kettesben lenni a férjével.
#Barátok közt
Csomor Csilla utólag úgy látja, az idő azokat a színészeket igazolta, akik játszottak az elképesztő sikert megélt sorozatban.
A színésznő azok közé tartozik, akin nem fognak az évek. Beteljesült álmokról, tapasztalatokról és az egykori Story-gálákról mesél.
Volt egyszer egy Hoffer család – A Barátok közt sztárjai híresebbek voltak, mint a Nemzeti színészei
Konta Barbarát, Halász Gábort és Körtvélyessy Zsoltot kitörölhetetlen szép emlékek egész sora köti a sorozat első öt évéhez.
Pedig úgy hírlik, a színművészeknek még a hentes is szebb húst ad.
Megállás nélkül a színházban van, háttérbe szorul a magánélete. A nem túl sok szabadidejét pedig a családjával tölti.
Májusban ünnepli 60. születésnapját a Barátok közt egykori sztárja, aki mára elbúcsúzott a színészkedéstől.
Ráadásul nem ő az egyetlen, aki szerepel a filmben a Barátok közt egykori szereplői közül.
A két színésznő értékrendje nagyon hasonló.
Az ifjú színésznő a Barátok közt után is kapta a színházi és televíziós felkéréseket, de közben már egy másik karrier építésébe is belekezdett.



