A színésznek a nagynénje volt muzikális, ő szerzett neki egy zongorát, és az ő tanácsára járt zeneiskolába. „Beethoven Für Elise-éig eljutottam, de aztán betört a beatkorszak, és rájöttem, hogy a slágerek közül is bármit el tudok játszani, így abbahagytam a tanulást – meséli a színész. – Abban az időben volt sláger a Hull az elsárgult levél, de a rádióban nem nagyon hallhatta az ember. Bementem a cukrászdába, és bedobáltam a kétforintosokat a wurlitzerbe, úgy tanultam meg a dalt. Miután eljöttem a kaposvári Csiky Gergely Színházból, a társulat hegedűsével egy kétszemélyes zenekart alapítottunk, majd letettünk a székhelyünket a Balatonra. Sorra mentünk a part menti üdülőkön. Amikor a vendégek már kellő mennyiségben fogyasztottak alkoholt, akkor a barátom elővette a hegedűjét, én pedig mindig az aktuális megfáradt, öreg zongorán kísértem őt. Akkoriban nagyon sokat csajoztunk, amit kerestünk este a zenével, azt utána az éjszakai bárban el is tapsoltuk. Aztán jött az ősz, én pedig leszerződtem a Vidám Színpadhoz. Azóta pedig csak a magam gyönyörűségére játszom.”
Nemrég még úgy tűnt, el kell búcsúznia a hobbijától. Olyan komoly ízületi fájdalmak gyötörték, hogy a zongorázás már nem örömet, hanem fájdalmat okozott neki. „Főleg a jobb kezemet éreztem, a kisujjamat és a csuklómat. Megpróbáltatást jelentett már a zongorázás. Aztán amikor már a végtagjaimba és a csípőmbe is kiterjedt az érzés, és olyan volt, mintha tűvel szurkálnának, akkor éreztem, hogy valamit tennem kell, megálljt kell parancsolnom ennek az érzésnek. Úgy voltam vele, hogy ha nem teszek valamit, akkor baj lesz. Jönnek a felkérések, ez a világ pedig egy mókuskerék. Ha az emberről lemondanak, annak hosszú távú hatása van a megélhetésre nézve is. Végül Oszvald Marika ajánlott egy ízülettámogató gyógynövénykeveréket, ami segített a bajomon. A készítmény nagyon sok hasznos összetevőt tartalmaz, például a fűzfakéregben gyulladásgátló anyagok vannak, középkori szerzetesek is használták már fájdalomcsillapításra. Meggyőződésem, hogy amik hatottak az 1000-2000 évvel ezelőtti embereknél, azok most is segítenek, csak meg kell velük barátkozni, és használni kell őket” – magyarázta a színész, aki a kényszerpihenő után végre újra fájdalom nélkül ülhet le esténként a zongorához.
Unokája a szeme fénye
András unokája még csak tizenkettő, miatta is szeretett volna újra formába lendülni a színész. „Ki akarom használni ezeket az együtt töltött éveket, mert mindjárt kamaszodik, és ki tudja, meddig igényli még ennyire a nagyszülei társaságát” – tette hozzá boldogan András.
Kiemelt kép: Archív
