Bár a zenélésre tették fel az életüket, mivel rendszeresen voltak olyan időszakaik, amikor kizárólag abból nem tudtak megélni, kénytelenek voltak kétkezi munka után nézni.
#Balássy Betty
Az énekes őszintén mesélt arról az időszakról, amikor nehéz anyagi helyzetbe kerültek.
Az énekes a Megasztár harmadik évadában a döntőbe jutott, de végül nem az ő kezét emelték a magasba. Viszont szerelmet és egy gyönyörű családot nyert a műsorral.
Még férjénél is kevesebbet, aki cukorbetegek számára előírt diétát követ.
Az édesanya már több mint egy éve tartja a súlyát. Összesen negyven kilótól szabadult meg, és már nem irtózik a bikiniszezontól.
Gyerekeikre, Rózára, Miksára és Danira izgalmas pillanatok várnak advent idején is.
Osztanak, szoroznak, újraterveznek. Férjével, Varga Ferivel hetek alatt kellett új alapokra helyezniük a család életét.
Az énekesnő átalakulását férje, Varga Feri az első sorból nézte végig, bár ő százkilósan is rajongott a feleségéért.
A népszerű énekes házaspár és gyerekeik élvezik a szünidő minden percét.