Sztáréletmód

Marcellina: „A válásom után öt kiló szaladt fel rám”

Még mindig lehetetlen megsaccolni a korát egy fényképről. Vajon miért tagadhat le 20 évet?

Nem csupán a kamerák előtt, a hétköznapi életben is fiatalokat megszégyenítő tempót diktál. Marcellina nemrég betöltötte a hetvenet, ám ötvennek sem néz ki. Ha megkérdezik, mégis hány évesnek érzi magát a bőrében, leginkább egy tizenéves diáklányként írja le önmagát. „Ma is sokszor felelőtlen tininek érzem magam. Ez alatt azt értem, hogy az uszodában még mindig bármikor leállok versenyt úszni vadidegenekkel, ahogy a vonaton is bárkivel szívesen szóba elegyedek. A rajongókkal is gyakran összejárunk, és durván rock’n rollozunk, amikor lemegyek a kedvenc találkozóhelyünkre – szögezi le. Azzal is tisztában van, hogy szereti a kamera, hiszen nem egyszer szembesült azzal, hogy egy harmincöt évessel közös fotón sem látszik, ő mennyivel idősebb. Jó génjeit az édesapjától örökölte. – Kilencvenévesen ment el, de még akkor sem saccolták hetvennél többnek. Persze a jó gének mellett is tenni kell, nem keveset, a külső megőrzéséért” – mondja.

Édesapjával (Fotó: Archív)

Van egy etalonnadrágja

Kevesen tudják, hogy a fellépőruháit a mai napig maga készíti. „Van egy kedvenc nadrágom, amit negyvenöt évvel ezelőtt varrtam magamnak, és még mindig viselem. Ha látom, hogy ebből az ’etalonnadrágból’ egy pici felesleg kitüremkedik, jön a folyadék- vagy gyümölcsnap. Szerintem az emberek nagy része jó adottságokkal születik, csak mivel emberből vagyunk, az élet egy-egy nehézsége után elengedjük magunkat. A válásom után, amikor Olaszországban kerestem önmagamat, és tapasztalatszerzés céljából utcazenélésből éltem, öt kiló szaladt fel rám. Amikor az a bizonyos etalonnadrág egyre jobban szorítani kezdett, azonnal odafigyeltem az egészséges életmódra, és két hónap alatt lement rólam a felesleg. Édesanyám egész életében a dundiságával küzdött, talán az ő példája is segít abban, hogy az én spájzomban, bármennyire is édességimádó vagyok, ma sincs egyetlen tábla csokoládé sem. Elítélem, hogy a boltokban, a pénztár előtt tele vannak a polcok silány minőségű édességekkel. Szegény családban nőttem fel, a zsíros-cukros kenyeret csak ünnepnapokon ettük, de a csokoládé nem csak nekünk, mindenki számára luxuscikknek számított régen” – magyarázza.

Az a bizonyos 45 éves nadrág (Fotó: Archív)

Az úszásra esküszik

Talán ha 17 évesen nincs pajzsmirigy-betegsége, ő sem válik ennyire tudatossá. Így azonban fiatal korától odafigyel – az étkezés mellett – a sportra és az alvás minőségére is. Néhány hét, és egy online megvásárolható edzésprogrammal, valamint egy fitneszkollekció­val is előrukkol. „Ébredés után mindig tornázom tíz percet, emellett az úszásra esküszöm. Bármennyire nehéz ma működő uszodát találni, törekszem rá, hiszen ez az egyetlen sport, ahol a megterhelés lazább, mégis a fejem búbjától a kislábujjamig átmozgat. Tavaly Berlinben töltöttem az év végét, és büszke vagyok rá, hogy sikerült felhajtanom az egyetlen szállodát, ahol működött az uszodarészleg. A vlogomban is ehhez hasonló praktikákról írok, a gyakorlatokat pedig főleg a 45 pluszos korosztálynak szánom, de a fiatalok is tanulhatnak belőle” – teszi hozzá.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!