„Hiányzott az otthonom” – Kiss Ernő Zsolt hazalátogatott
Mint minden évben, Kiss Ernő Zsolt, felesége, Nyári Darinka és kislányuk, Zoé idén nyáron is hazalátogattak a családjukhoz. Összesen egy hetet töltöttek Erdélyben, ami egy gasztrotúrával ért fel, hanem egy spiriuális utazással is.
Kiss Ernő Zsolt szinte egész rokonsága Erdélyben él, mint ahogy a gyerekkori barátai is. Egyfajta hagyomány már náluk, hogy évente egyszer meglátogatják őket.
„Igazából már május óta tudtuk, melyik héten látogatjuk majd meg a családot, részben persze, hogy a szüleim, a húgomék és a nagynéném is tudjanak készülni. A napokban jöttünk haza, és hát még mindig az út hatása alatt vagyunk. Elképesztően élménydús volt, nekem ráadásul még nosztalgikus is, pláne, hogy sok-sok év után Sepsiszentgyörgyről – ahol a szüleim és a húgomék élnek – átkocsikáztunk a nagynénémhez Pusztinába is, ami háromórás út. Gyerekkoromban rengeteg időt töltöttem ott, ebben az elszigetelt faluban. Mit sem változott az elmúlt évek alatt, mintha megállt volna az idő. Ez igaz a nagynéném otthonára is: pontosan ugyanazon a sparhelten készítette az ebédet, és ugyanazzal a cérnával vágta a puliszkát, mint kissrác koromban. És hát a főztje! Ismerős illatok, ismerős ízek...”
Kiss Ernő Zsolt otthona mindig is Erdély marad
Az út termesztésen nem csak a hasukról szólt. De mégis mi hozza jobban össze a családot, ha nem egy közös étkezés?!
„Így van!” – mesélte a színész-műsorvezető.
„A legfontosabb történések, a legjobb beszélgetések a konyhában zajlanak. Évente csak egy-két alkalommal látjuk a családomat, de ezalatt az egy hét alatt sok mindent be tudtunk pótolni. Fantasztikus volt azt látni, hogy édesanyám és a lányunk, Zuzu között micsoda szoros kötelék van a távolság ellenére is! Együtt aludtak, éjszakába nyúlóan beszélgettek, nevettek, filmeztek, és volt, hogy éjfél után még egy doboz fagyi is előkerült. Nagyon ránk fért már ez az egy hét a családdal. Meg hiányzott az otthonom.”
További részletek a legfrissebb Bestben!