Kovács Patrícia többször beszélt arról korábban, hogy az édesapja alkoholizmusa miatt már kisgyerekként meg kellett tanulnia alkalmazkodni, hisz nem tudhatta, szülője éppen milyen hangulatban tér haza a munkából. Most azt is elmesélte, hogy végül ez milyen hatással bírt a felnőttkorára, azon belül is a párkapcsolataira.

Kovács Patrícia szereti a finom italokat, alkalomadtán szokott is alkoholt fogyasztani, viszont akkor sosem, ha bánatos vagy feszült, ez nála egyfajta íratlan szabály. Ezzel kapcsolatban van benne egy masszív ellenállás, ami nem is olyan meglepő, tudván, hogy édesapja alkoholbeteg volt.

Soha nem tudhatta, édesapja milyen hangulatban ér haza

Patrícia idejekorán felismerte, az ital nem megoldás semmire, és bár ő maga nem „örökölte” édesapja alkoholbetegségét, az hatással volt az egész életére.

„Én a párkapcsolataimban látom ezt, amilyen fokon tudok alkalmazkodni. Ami egyfelől csodálatos, és jó is, de nekem nagyon vigyázni kell… És ez nem társfüggés” – mondta a színésznő a Párban című YouTube-műsorban.

Hogyha úgy nősz fel, hogy minden estédet az határozza meg, hogy amikor nyílik az ajtó, és az apukád éppen vagy jól van, vagy nincs jól, amikor belép, az azt jelenti, hogy ötévesen elkezdesz alkalmazkodni. Ahhoz képest leszünk csöndben, vagy nem csöndben, vagy örülünk.

És ez az alkalmazkodás egyfelől – a KAP-pal (Kovács András Péter – a szerk.) beszélgettem erről – nagyon jó tud lenni, mondjuk, az osztályközösségeknek meg a baráti társaságoknak. Mert van valaki, aki mindig fel van arra készülve, hogy valami változhat. Ezek az emberek (gondol itt magára is – a szerk.) nagyon flexibilisek.”

Kovács Patrícia igyekszik változtatni

Azzal folytatta, hogy neki épp ezért különösen vigyáznia kell arra, hogy a kapcsolataiban ne hódoljon be túlságosan.

Hanem most már nyugodjak le, nem kell mindig rendelkezésre állni

– jegyezte meg. Volt már olyan határhúzása, hogy egy kapcsolatban felismerte, túlontúl alkalmazkodó. És utána a partnere nem értette, mi változott meg hirtelen.

Viszont azokat az embereket, akik az édesapjához hasonlóan valamilyen függőséggel és mentális gondokkal küzdenek, kimondottan jól kezeli.

„Ami egyébként még érdekes, hogy nekem nagyon sok fontos barátom, szerelmem, kollégám küzdött indulatkezelési vagy alkoholproblémákkal” – folytatta a színésznő.

„És például, amikor tanúja vagyok egy ilyen kétségbeesett őrjöngésnek, akkor mindig eszembe jut, hogy az apámtól szerintem senki nem kérdezte meg, hogy ’de mi a baj?’ És van bennem egy ilyen ’szentjohannaság’” – gondolt itt arra, hogy ilyen esetekben segíteni szeretne a hozzá közel állókon, ha már az édesapján nem tudott, hiszen még gyerek volt.

„A kollégáim esetében sem tudok megijedni, amikor van egy ilyen kétségbeesett agresszióban és csapkodásban lévő ember… Mert azt a hároméves gyereket látom, aki bajban van. Szóval fura ez.”

Szerette volna megérteni őt

És nemcsak a körülötte lévő függő emberekkel lett elnézőbb vagy megértőbb, hanem mostanra már az édesapjával szemben is.

„Ez egy abszolút felnőttkori fejlődésem. Amikor meghalt az apám – és akkor már volt gyerekem –, azon gondolkodtam, hogyha őt kellene eljátszanom egy színházban, akkor nem tudnám, hogy mindezt miért csinálta, vagy hogy ki volt ez az ember.

És akkor elkezdtem a halott apámmal kapcsolatban empatikus lenni, hogy most az a szerepem, hogy én vagyok az apám, és próbálom őt megérteni. Aztán rájöttem arra, hogy valószínű, sosem kérdezték meg tőle, mi a baj, hanem azonnal elítélték.

De sajnos nem élt már, mire én ide eljutottam. Hogy ne gondoljam azt, hogy ő az ördög, és hogy mindenről ő tehet.”

Mint mondta, végső soron saját maga miatt volt fontos, hogy megértse, mit élhetett át az édesapja.

„Ha én azt gondolom magamról, hogy egy komplex, érzékeny, nyitott ember vagyok – és az is szeretnék maradni mindig –, akkor az úgy nem fog menni, hogy az egész életem arra megy rá, hogy az apukám tehet arról, nekem milyen volt a gyerekkorom… És tényleg ez jutott eszembe, ha én kapok egy ilyen szerepet, vagy ha nekem kellene eljátszanom a világ legrosszabb nőjét, akkor nekem azt meg kell szeretnem, értenem, és mögé kell álljak. (…) Szóval szembe kellett vele néznem, hogy ő volt az apukám…” – mondta, hozzátéve, hogy hiszi, az édesapja nem volt eleve egy gonosz ember. Egyszerűen egy adott ponton félrecsúszott az élete.

Egyébként az apukám tanyasi környezetből jött. Nagyon-nagyon sírt csecsemőként, és nem tudták megnyugtatni. De egyáltalán nem. És akkor ördögűzőt hívtak… Egy mélyen vallásos család volt. Aztán volt egy szertartás, az sem sikerült. És ő például ilyen kasszikusan pálinkás-kenyeres gyerek volt csecsemőkora óta. Tudod, akkor ezeken elgondolkodik az ember…