Napi friss

A Házasság első látásra Mercije háromévesen vesztette el az édesanyját: édesapja, Laci 15 évig sokkban élt

A Házasság első látásra Mercije és édesapja, Laci még az esküvő előtt Fotocentral / TV2
A Házasság első látásra Mercije és édesapja, Laci még az esküvő előtt

Rendkívül szoros a kapcsolat a Házasság első látásra Mercije és édesapja, Laci között. Nem csoda. A fiatal lányt és húgát apukájuk egyedül nevelte fel, miután Merci édesanyja mindössze 25 évesen súlyos betegség következtében elhunyt.

A Házasság első látásra arája, Zentai Mercédesz és édesapja, Zentai László sok mindenen mentek keresztül együtt az évek során, és bármilyen nehézséget hozott is az élet, mindig számíthattak egymásra. „Merci hároméves volt, a húga, Cinti pedig nyolc hónapos, amikor huszonöt éves korában, csontdaganatban meghalt az édesanyjuk.

Tizenöt évig sokkban éltem az életemet, csak mentem előre, mint egy gép, a túlélésre játszottam és arra, hogy a lehető legnagyobb biztonságban, szeretetben neveljem fel a lányaimat. Nem foglalkoztam önmagammal, az igényeimmel, az életemmel.

Csak a gyermekeimnek éltem, és éjt nappallá téve azon fáradoztam, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt. Nagyjából öt éve jutottam el odáig, hogy több időt fordítok magamra” – vallotta be a Storynak Merci édesapja, Laci.

Édesapja lokátoron figyelte a Házasság első látásra Mercijét

„Én egyébként mindig nagyon apás voltam. Folyton vele akartam lenni, a közelében érzem biztonságban magam – vette át a szót a Házasság első látásra szereplője. – Tudtam, hogy rá mindig, minden körülmények között számíthatok, bármit megbeszélhetek vele. A pasiügyeket is mindig alaposan kitárgyaltuk.

Amikor például az interneten ismerkedtem, és találkoztam valakivel, akkor lokátoron figyelt engem, hogy merre járok, én pedig folyamatosan adtam le neki az infókat az adott fiúról – hogy hívják, hány éves, merre járunk éppen, hogy ha bajba kerülök, akkor pontosan tudja, kivel vagyok, merre keressen.

További részletek a legfrissebb Storyban!

A Story magazin legfrissebb számát keresse az újságárusoknál! Fotocentral
A Story magazin legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!