A népszerű énekes úgy véli, sokáig az alkoholfüggőség határán táncolt, ma már csak alkalmanként nyúl a pohár után.
#alkoholizmus
Saját elmondása szerint kevés emberre számíthat igazán. Mindössze három barátja van, akik mellette állnak, egykori táncpartnere köztük van.
A Fókusz műsorvezetője nem szeretné, hogy bárki elítélje az édesapját, akiért ő valósággal rajongott.
Szerinte a férfiaknak meg kell tanulniuk beszélni a problémáikról.
Molnár Gusztáv válófélben lévő felesége bátran vállalja, hogy új életet kezdett egy másik férfi oldalán, akit a kisfia is ismer már.
A csapat oszlopos tagja, a basszusgitáros Baracs János, Öcsi megtörten nyilatkozott a lánya tragikus haláláról.
A humorista gyerekkorában többször szégyenkezett az édesapja miatt, még sincs benne harag emiatt.
A hatvannégy éves színész sosem tagadta, voltak gondjai az alkohollal, de ma már tud mértéket tartani.