Napi friss

Fresh Andi: „Szembementem az onkopszichológusommal”

Már négy éve, hogy kiderült, rákos. Három évvel ezelőtt megműtötték, gyógyulása minden bizonnyal a hatalmas életenergiájának köszönhető.

Sokaknak segített azzal Fresh Andi, hogy nyíltan és nagyon őszintén beszélt a betegségéről és a gyógyuláshoz vezető útjáról. 2021-ben derült ki, hogy mellrákja van. Bár ma már csak félévente kell vizsgálatokra járnia, és ha minden jól megy, jövőre csak évente kell az orvosaihoz mennie, még mindig megviselik ezek a helyzetek. „Most kaptam meg az éves vizsgálati eredményeimet, és nagyon jól vagyok. De ezt soha nem lehet elfelejteni. Minden egyes vizsgálat előtt ott van a szorongás rajtam” – mondta Fresh Andi a Palikék Világa műsorában.

Bár Andit mindenki életvidám embernek ismeri, a környezete szerint ez csak hatványozódott a gyógyulás ideje alatt. Úgy érzi, megváltoztak számára a fontossági sorrendek az életben, és a legapróbb dolognak is tud örülni. Nem beszélve arról, hogy aki csak megkeresi, annak próbál segíteni. Így előfordulhatott az is, hogy neki köszönhette egy beteg, hogy időben orvoshoz került.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Andrea Galló (Villányi) (@freshandi) által megosztott bejegyzés

A lélek megbetegíthet

Úgy gondolja, a betegsége talán annak is köszönhető, hogy mielőtt kiderült a rákja, talán nem volt eléggé pozitív. Az életigenlés, az, hogy valaki tisztában van magával, legalább 50 százalékot hozzátesz a gyógyulásához.

„Nekem van egy teóriám: a lelki eredetű problémáknak vannak testi tünetei. De az onkopszichológus azt mondta, hogy ilyen nincs, tudományosan nincs rá bizonyíték. Én szembementem vele, elmeséltem, hogy mégis akkor hogy lehet, hogy egy ismerősöm megőszült az alatt, míg műtötték a gyerekét. Hiszem azt, hogy a lélek megbetegítheti a testet, mert átsiklunk az életigenlésen” – ecsetelte Andi, hozzátéve, hogy benne például azonnal beindult egy őserő, ami hajtotta a gyógyulás felé.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszám!

Kapható a Story tavaszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!