Címlapsztori

Villányi „Fresh” Andi: „Én csak élni akarom az életem, és élvezni azt”

Az énekesnő több mint két éve küzdött meg a mellrákkal. Jól van, de ez nem jelenti azt, hogy ne izgulna a márciusi kontrollvizsgálatok miatt.

Az első három év kritikus, ha ez idő alatt nem újul ki a betegsége, fellélegezhet. Villányi „Fresh” Andi ezt sokáig egyfajta mantraként használta, és most, hogy a harmadik évbe lépett, szeretné hangosan kimondani: minden a legnagyobb rendben van.

„Látom még valaha a tengert?”

„Merthogy egyébként minden a legnagyobb rendben is van! – kezdi az énekesnő, aki az utóbbi két évben közel tíz kilótól szabadult meg, csodásan néz ki, és annyi életigenlés van a hangjában, hogy öröm hallgatni. – Jó, ez annak is köszönhető, hogy a férjemmel nemrég jöttünk haza Ázsiából, ahol majd’ két hetet voltunk, és ami annyira feltöltött, hogy arra nincsenek szavak. Na például ha valamin változtatott a betegségem, az ez. Nem csak írni akarom a bakancslistámat, minél több tételt ki is szeretnék pipálni rajta – mosolyodik el. – És utazni, menni, látni, élményeket szerezni! Mert volt idő, hogy kihullott hajjal és szemöldökkel feküdtem a hányásomban a fürdőszoba padlóján, és azt kérdeztem magamtól, vajon látom-e még valaha a tengert… És láttam! Szerencsére nem is egyszer, és azon vagyok, hogy még lássam is, sőt megmutassam a szüleimnek a legszebb helyeket.”

Édesanyjával is imád utazni

„Izgulok, na!”

Csak a márciusi mammográfián legyen túl, és ígéri, megnyugszik. „Lesz még ultrahang és CT is – ezek az évi kötelező körök. Már lennék ott, tartanék ott. Izgulok, na! De közben tudom, jól vagyok. Ha ne adja isten, mégsem, akkor ismét felveszem a kesztyűt, ez nem kérdés! – hangsúlyozza. – Különben megesküdtem az onkológusomnak – akinél nem ismerek jobb orvost –, hogy a protokollt betartva innentől kezdve nem járok majd hozzá háromhavonta – neveti el magát. – De jó fej volt, mert azt mondta, nincs is rá szükségem, de ha én ettől megnyugszom, akkor mehetek. De úgy döntöttem, hogy a márciusi nagykontroll után elég lesz félévente felkeresni őt is…”

Házassági évfordulójukon Thaiföldön

„Kaptam egy második esélyt”

„És őszintén, én csak élni akarom az életem, és élvezni azt – folytatja lelkesen. – Ezért is annyira mindegy, milyen autó áll a garázsban, hány márkás ruha lóg a szekrényben. Pedig szeretem a szépet, ezt nem tagadom, de ennél sokkal fontosabb, hogy a szeretteimmel élményeket gyűjtsek. Hál’ isten a férjem ebben is hatalmas partnerem. Jó, a Maldív-szigetek gondolatára speciel a hideg is rázza, nagyon nem az ő világa, de egyszer oda is szeretnék eljutni. És szeretném látni a sarki fényt, szeretnék Norvégiában horgászni egyet, és sorolhatnám. Szóval spórolok, spórolunk, pénzt kell gyűjteni, nincs mese. Van is egy hatalmas perselyünk, amibe egész évben dobáljuk be az aprót, idén már a papírpénzt is – és most nem a húszezresekről beszélek, hanem ötszázasokról, maximum ezresekről, amik egy piacozás után a zsebünkben maradtak. Ezek mennek a perselybe egy éven át, hogy aztán január elsején feltörjük, és máris valamennyivel több költőpénzünk van az utazásokon. Nálunk ez már hagyomány, és számunkra fontos tartalommal bír… Annyi mindent nem éltem még meg, és kaptam rá egy második esélyt, szeretném minden pillanatát kihasználni! Ha egészség van, minden van.”

Férjével

Majd holnap…

„Bevallom, a sporttal hadilábon állok – mondja Andi. – Minden áldott nap elhatározom, hogy majd holnap elkezdem, de nem visz rá a lélek. Van még rajtam 4-5 kiló, mind a hasamon, ettől kicsit úgy nézek ki, mint egy gesztenyefigura – nevet fel. – Az étkezésre azért igyekszem odafigyelni, arra sem görcsösen, hiszen nem szívesen mondok nemet egy finom falatra.”

Kiemelt képek és fotók: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!