Schell Judit a A Nők Lapja Podcastjében beszélgetett Juhász Annával, ahol szóba kerültek debreceni gyökerei is. Bár Juditnak máig fontos szülővárosa, inkább csak a gyerekkori barátságok maradtak meg számára. Elmondása szerint mindig is érezte, hogy ki akar törni abból a közegből, kevés neki a város, a viszonylagos nyugalom. Már kislányként meghatározó volt számára a mozgás, 11 évig versenytáncolt, és meglepő módon egyáltalán nem szeretett beszélni sem.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Nagyon sokáig a tánc jelentette az önkifejezést a számára, olyannyira, hogy egészen a főiskoláig nem mert, nemhogy közönség előtt, de még egy jegypénztárban sem megszólalni. „Nem mertem megszólalni, egy vonatjegyet nem mertem kérni a jegypénztárban – mondta, hozzátette, hogy emiatt a színészi pályája is nehezen indult, senki nem hitt benne igazán. – A gimnázium miatt kezdtem el ezen változtatni, de elsősorban a tánc miatt jelentkeztem. Úgy gondoltam, hogy táncolhatok is mint színész” – idézte fel Schell Judit.
A főiskolára is a mozgása miatt vették fel, prózában nagyon gyengének bizonyult. „Adtak nekem egy év esélyt, de sokáig rosszul éreztem magam a főiskolán. Amikor aztán Évát játszottam, akkor jött egy flow-élmény, nem zavart, hogy figyelnek, az volt a pillanat, hogy azt éreztem, hogy ja, ezt így is lehet.” Ma már csak a szavalás hozza elő belőle a görcsösséget, attól nagyon fél, ha verset kell mondania, előfordul vele, hogy napokig nem alszik. „Olyan felelősségérzés, és annyira be vagyok tojva tőle, hogy nagyon ritkán vállalok versmondást” – vallotta be a Jászai Mari-díjas színésznő, és elárulta, hogy a szövegeit is szinte azonnal elfelejti, főként, ha nem társítható hozzá valamilyen mozgás.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu
