Annyira megváltozott mára az idén 57. születésnapját ünneplő Berencsi Attila – vagy ahogyan mindenki ismeri, Beri Ary –, hogy egyszer egyik volt barátnője is elment mellette az utcán. „Talán én vagyok az egyedüli a világon, aki várta, hogy megöregedjen, hogy elveszítse az arcát – mondta egyszer. Azt az arcot, ami a nyolcvanas években rajongó lányok tízezreinek szobafaláról nézett vissza. Nem túlzás azt mondani, hogy Beri Ary a Szerelem első vérig, majd a Szerelem második vérig, illetve a Túsztörténet című filmek főszereplőjeként akkoriban a legnagyobb sztár volt Magyarországon. 1967-ben született, Ózdon nőtt fel a nagymamájánál igen szegényen. – Csenevész gyerek voltam, csellóztam, rajzoltam, 13 évesen anyám Budapestre cibált, hogy miért, hagyjuk… – nyilatkozta az RTL Klubnak. Képző- és Iparművészeti Szakközépbe járt, itt aggatták rá a Beri Ary gúnynevet. Zenekart alapított, fellépni is jártak, egyik koncertje előtt fedezte fel Dobray György rendező, akinek már csak egy hete volt arra, hogy megtalálja Fügét, a Szerelem első vérig főhősét. A filmet másfél millióan látták, Beri Ary sztár lett, de utálta. – Nem nekem való a sztárság, nem bírtam, hogy megismernek, nem bírtam kezelni, és elvesztettem a humorérzékemet. 18 éves koromig nem volt rossz napom, de aztán bujkálnom kellett.”
A Túsztörténet volt az a film, amelyet még mindenképpen el akart játszani, mert nem kellett csókolózni, szerelmesnek, trendinek lenni. San Sebastianban díjat is kapott érte, ez egyedül Latinovits Zoltánnak sikerült rajta kívül. Nem engedték ki Spanyolországba átvenni az elismerést, egy év múlva törött állapotban kapta csak meg. „Akkor döntöttem el, hogy pont kerül a végére – nyilatkozta. Ezután eltűnt, senki nem akadt a nyomára. Nem volt lakása, nem volt állandó munkahelye, nem volt célja. – Sok mindent megéltem. Voltam hajléktalan is, de a barátaim nem hagyták, hogy a híd alatt éljek. Londonban is mosogattam, de aztán csak hazajöttem. 2011-ben infarktusom volt, utána tettem le a piát és a cigit… Aztán elgondolkodtam: továbbra is kocsmában ülök reggeltől estig, és csak a tartozást halmozom fel, vagy változtatok.” Mindig mondta, megbánta, hogy filmezett, mert egészen más férfi lett volna, mint most: „Szerintem kiváló csellista lennék, és nyugodt festő.” Egyik álmát azonban sikerült megvalósítania, manapság festőműhelyt vezet.
Mi a boldogság?
„Mivel az igényeimet egészen pontosan magamhoz igazítom, nincsenek olyan problémáim, hogy valami boldogtalanná tegyen. Mert sosem gondolom, hogy többet érdemelnék az átlagnál…” – mondta a Nők Lapjának két éve.
Kiemelt kép és fotó: Nagy Zoltán/fotocentral.hu
