Balázsovits Lajosról: „Sosem engedte, hogy rossz­kedvűnek lássuk”

A színészóriás 76 éves korában, hosszan tartó, de méltósággal viselt betegség után július 19-én hunyt el, a hozzá legközelebb állók pedig – érthető módon – még nehezen találják a szavakat elvesztése kapcsán. Sokan gyászolják a Játékszín egykori igazgatóját, az Abigél Kalmár tanár urát, aki majd’ hatvan éven át megszámlálhatatlan arcát mutatta meg a közönségnek a világot jelentő deszkákon és a kamerák előtt egyaránt.

Balázsovits Edit: „Nekem az édesapám volt”

Balázsovits Lajos ­rendkívüli személyiségének bizonyíté­ka az a példátlan szeretet, amely szomorú halálhíre kapcsán körbeöleli, pontosan ugyanúgy, ahogy élete számos meghatározó pillanatában. Gyászolja családja, kollégái és az egész ország. Elértük szeretett lányát, Balázsovits Editet is, hogy kifejezzük részvétünket. Ő csak ennyit mondott megrendülten: „Elment egy újabb legenda, az egyik utolsó, aki nekem az édesapám volt.”

Bánfalvy Ági: „Micsoda tartása volt!”

Másfajta képességeket kíván a színház, ha az ember a színpadon áll, ha előadást rendez, vagy ­teátrumot igazgat. Balázsovits Lajos univerzális tehetségként minden poszton megállta a helyét. Bánfalvy Ágnessel szinte együtt kerültek a Vígszínházhoz, de a színésznő élete első főszerepét is Balázsovits mellett játszotta. „A színpadi létéről keveset beszélnek, pedig nemcsak filmen volt fantasztikus, hanem színpadon is. Olyan tartása volt, hogy egyszerűen nem lehetett nem őt figyelni. És iszonytató szép orgánuma volt.” Az Abigél hónapokig tartó forgatása is örök emlék maradt. „Jóban volt mindenki mindenkivel, kortól és nemtől függetlenül. A két fő bohóc mi voltunk Egri Katival. Emlékszem, a felnőtt színészek, mint Balázsovits vagy Piros ­Ildikó nézték, hogy milyen idétlen diáklányokként viselkedünk. Aztán ők meséltek vicceket nekünk. Nagyon vidám időszak volt.” Az Abigél ­egykori Torma Piroskájáról Balázsovits nem feledkezett meg azután sem, hogy a Játékszín igazgatója lett. „Akkoriban tértem vissza – több mint tíz év után – Magyarországra, és hívott engem egy szerepre. Teljesen elcsodálkoztam, hogy eszébe jutottam, és gondolt rám, és a mai napig megható, jó érzés, amikor ez eszembe jut” – mesélte az MTVA Nyár 23 című műsorában a színésznő.

Zsurzs Kati – Sosem látták rosszkedvűnek

Az Abigél lányszereplői rajongtak Balázsovitsért. „Édesanyám sok filmjében rendezte őt, de soha nem mesélt a munkáról otthon. Az Abigélben aztán magam is megtapasztalhattam, micsoda kivételes ember volt, olyan, akit talán nincs is, aki ne szeretett volna – mesélte Zsurzs Kati. – Hat hónapig voltunk összezárva, és mi, 15 éves diáklányokat alakító fiatal színészek még a forgatási időn túl sem estünk ki a szerepünkből, így végig rajongtunk a mi Kalmár tanár urunkért, akit ez nem zavart. Tudott, sőt szeretett is viccelődni velünk, a munka pedig egy életen át összekötött bennünket. Máig meghatódom, ha arra gondolok, nem sokkal azután, hogy a székesfehérvári Vörösmarty Színházban többedmagammal épp munka nélkül maradtam, ő a Játékszín igazgatójaként felkért az Acélmagnóliákban Emily szerepére. Persze kikötötte, nem azért hív, mert elvesztettem az állásomat, hiszen már előtte is dolgoztunk együtt, amikor kisegítettem, és elvállaltam egy kisebb, beugrós szerepet, amelyet ő rendezett. Megmaradt a ravaszkás mosolya ott a színházban, igazgatóként is, ami annyira jellemezte. Sosem engedte, hogy rossz­kedvűnek lássuk. Azt hiszem, azt a zenéléssel kifújta magából. A színházat pedig imádta. Örültem, amikor néhány éve A mi kis falunk egyik olvasópróbáján összetalálkoztunk, és újra beszélgethettünk egy kicsit munkáról, az életről. Sajnos akkor láttam őt utoljára.”

Kiemelt kép: Nők Lapja Archívum